Döntés a szűk aknában

A fémes léptek szaggatott visszhangja egyre közelebbről hallatszott a szellőzőjárat felől. A C-szektor járőrei ritkán tévedtek el ide a műszakváltások közötti holtidőben, ám a túlterhelt hálózat feszültségingadozása most odavonzotta a figyelmüket.
– Tűnjünk innen! – sziszegte a 84-es-alany, és korábbi fenyegető fellépése ellenére hirtelen összekuporodott, mint egy sarokba szorított vad. Légiós múltsága és nyers izomereje elenyészett az Őrszemek elkerülhetetlen büntetésének árnyékában.
János nem habozott. A zubbonyát szorosabbra fogta a mellkasán, hogy megóvja a rajzot, majd határozott mozdulattal Alinda karja alá nyúlt, és a fülke mélyén húzódó karbantartó aknához terelte a lányt és az idős asszonyt.
– Nyomás a csövek mögé! – suttogta János. – A járat elvezet az elfeledett szektorok felé. Ott nem találnak meg minket.
– De a szabályzat tiltja a felhatalmazás nélküli áthaladást... – felelte Alinda fojtott hangon, miközben a Nagymama reszkető kézzel kapaszkodott a nyílás fémkeretébe.
– A szabályzat gépeknek való – mondta János szilárdan, és visszanézett a tétovázó 84-es-alanyra. – Jössz, vagy megvárod, amíg az Őrszemek kiürítik a számodat?
A Nagymama tekintetében felparázslott a régi dac. Elsőként lépett át a szűk nyíláson, maga mögött hagyva a kolónia megszokott fegyelmét. Embernek lenni a falak között nem a számok betartását jelentette, hanem az egymás iránti felelősségvállalást.