Csendes átkötés

Amint az Őrszem-3 nehéz hidraulikus karjaival megemelte l656 élettelen testét, hogy a szállítókocsi felé fordítsa, a gép fémteste eltakarta a falba süllyesztett szervizpanelt. A biomassza-regisztráció miatti rövid adatátvitel alatt a robot érzékelői elfordultak. János tudta, hogy a kolónia megszokott ritmusában ez az alig néhány másodperc az egyetlen nyitott ablakuk.
A férfi intett Alindának, hogy lapuljon a csővezeték mögé, majd lépteit elrejtve a bio-energiaelosztó fő biztosítóreteszéhez osonott. Keze nem remegett, bár a csupasz huzalok halkan sercegtek a bőre közelében. Nem rombolni akart: a nagyszülőktől örökölt tudás most nyert új értelmet. Gyors, kimért mozdulatokkal áthidalta a központi védőrelét egy vékony rézvezetékkel.
A hálózatban a megszokott egyenletes búgást három egymást követő, ritmikus impulzus váltotta fel. A lakószektor homályos folyosóin a mennyezeti lámpák háromszor villantak fel sárgás, meleg fénnyel – a titkos kód, amely reményt csempészett a dermedt falak közé, jelezve a szobáikban kuporgó munkásoknak, hogy az emberi akarat még nem veszett el teljesen.
Alinda elfojtott lélegzettel nézte a pislákoló fényeket. A gép hideg eljárása után ez a kis szikra olyan volt, mint a régi mesék napfénye. Mielőtt az Őrszem optikai szenzora újra feléjük fordult volna, János már visszasiklott a lány mellé, és a szervizalagút mélyebb, védett járatai felé terelte őt.