Az utolsó kísérlet

Alinda szorosan fogta Janos kezét, ujjaival a fiú pislákoló pulzusát kereste. A remény apró szikrája harcolt benne az eluralkodó kétségbeeséssel. Nagymama szavai, a test-energia és a szabad-emlék erejéről, mintha egyre távolabb libegtek volna, ahogy Janos lélegzése halkabbá vált, a mellkasa alig mozdult. A „halal” árnyéka sűrűsödött az ólban, elnyelve a levegő utolsó morzsáit is. A fiú bőre hideg volt, de Alinda nem engedte, hogy a reménytelenség eluralkodjon rajta. Nem adhatja fel. Nem engedheti, hogy Janos is eltűnjön, mint annyi más. Ő volt az egyetlen kapocs, a szabad-emlék utolsó élő darabja.
Alinda lehajolt, fülét Janos szájához tapasztotta. Alig hallott egy halk, rekedtes sóhajt. Elhatározta, hogy megpróbálja, amit nagymamája mesélt. A Hálózat elvette tőlük az életerőt, de talán a kapcsolat, az emberi érintés még megmaradt. Szavakat súgott Janos fülébe, a kolónia előtti időkről, a nagymama meséiből, a Napfényről és a szabad égboltról. Arról, hogy milyen volt valaha igazi, önálló embernek lenni, mielőtt a „kolónia-2050-ota” mindenkit láncra vert. A lány saját lélegzetét is érezte elakadni a feszültségtől.
Kint a sötétben az „új lakó” árnyéka még mindig ott állt. Alinda felnézett, és a férfi közömbös szemei találkoztak az övével. A tekintetében nem volt szánalom, csak rideg, hideg felismerés: ez a test is csak egy energiaforrás, ami hamarosan kimerül. A ház lakóinak feszült csendje, a láthatatlan, elítélő pillantások súlya nyomasztóan hatott. Az Őrszem-ítélet árnyéka is érezhető volt, még itt, a kolónia falain kívül is. De Alinda nem az ő ítéletüket kereste. Janos élete függött tőle. A lázadás-szikrája egyre erősebben égett benne, egy elkeseredett, utolsó kísérletre késztetve.
Alinda elengedte Janos kezét, és mindkét tenyerét a fiú mellkasára tette, mintha a puszta érintésével akarná visszaterelni belé az életet. Először csak a nagymama szavai jutottak eszébe, aztán saját, még gyenge, de érezhető „lázadás-szikrája” kezdett el vibrálni benne, ahogy az egész lényével Janoshoz próbált kapcsolódni. A „halal” egyre közelebb kúszott, Janos teste még hidegebbnek érződött. Alinda bezárta a szemét, és minden érzékével a fiúra koncentrált, abban a reményben, hogy a „kapcsolat” utolsó szálai még elérik őt. A pillanat, amikor az emberi mivoltuk megkérdőjeleződik, most érezhetőbb volt, mint valaha.