Az új jövevény árnyéka

János kirántotta a forró szénkefét a nyílásból, majd rácsapta a fémfedelet a csatlakozóra. A füstölő vezetékek szagát hátrahagyva elhagyták a generátoregységet, és a szűk szervizalagúton át visszarohantak a lakószektor nyirkos folyosójára. A feszültség lassan stabilizálódott, a mennyezeti lámpák végre egyenletes fénnyel égtek, de a tizennégyes fülke előtt fojtott kiabálás fogadta őket.
Egy ismeretlen, robusztus férfi állt a keskeny átjáróban, lábánál két megviselt fémkonténerrel. Kálmán, a blokk felelőse dühösen gesztikulált vele szemben, miközben a Nagymama a fülke küszöbén állva, fehéredő ujjakkal szorította az ajtófélfát.
– Ez az én cellámhoz tartozó tárolóhely! – harsanta az új lakó mély, rekedt hangon, és kimérten kihúzta magát. – A külső zóna légiójában szolgáltam tíz évig, nem fogok egy vénasszony limlomjai miatt a rácson kívül aludni!
– Nem érdekel, hol szolgáltál! – lépett közelebb Alinda dühétől kipirult arccal, figyelmen kívül hagyva János intő mozdulatát. – A nagymama keringetője épphogy elindult, te meg itt üvöltözöl a szűk folyosón?
– Alinda, fogd be a szád! – sziszegte a Nagymama feszülten, de a lány dacosan felszegte az állát.
– Nem hallgatok! János az életét kockáztatta az áramért, ez a jövevény meg azonnal a jussát követeli!
Az új lakó gúnyosan elmosolyodott, és Kálmán felé fordult. A kolónia szigorú napirendje újabb törést szenvedett.