Az új jövevény

A vörös vészfények lassan borostyánsárga készenléti fényre váltottak a Fülke-14 nyirkos betonfalán. János és Kovács addigra már nyomtalanul eltűnt a szellőzőjárathoz vezető csövek homályában, mielőtt a járőrök elérhették volna a szektort. Alinda szorosan a mellkasához szorította a kapott fehérjeszeletet, miközben a nagymama halkan, fojtottan köhögött a sötét sarokban.
A rács azonban nem maradt sokáig zárva. A szektor felügyelője fémcsikordulással tárta ki a kaput, és egy idegent lökött be a szűk cellatérbe. Az új lakó kopott, szürke köpenyt viselt, mozdulatai Kimértesek és szögletesek voltak, tekintetéből pedig hiányzott a kolónialakók megszokott, fásult megadása. A háta mögött a retesz fémes csattanással zuhant vissza a helyére.
– Ez a kirendelt helyed, 84-es-alany – harsant a fali hangszóró széteső hangja. – A Fülke-14 kiesett kapacitását pótolni kell. A pedálnormát azonnal megkezded.
Az férfi végigmérte a nyirkos helyiséget, majd szúrós tekintete Alindára és a nagymamára szegeződött. Nem zavarta a fojtogató fülkehőség. Kijelentette, hogy a határvidéki légiós szolgálatban megtanulta, mi a fegyelem, és a gyengeségnek itt nincs helye. Amikor meglátta Alinda kezében a fejadagot, előlépett, és szárazon követelni kezdte a közös normaalapba való beszolgáltatást, azonnali konfliktust szítva a fülke szűk, elszigetelt világában.