Az ózonszagú elszámolás

A csarnok nehéz acélajtajai mögött hidraulikus szisszenés kíséretében meglendültek a reteszek. A falak mentén végigfutó piros vészjelzés hirtelen oltódott ki, helyét hideg, opálos villanások vették át: megérkezett a szektorőrség szondája. Az Őrszem vastag, megfeketedett páncéllemezei nem bocsátottak ki hőt, csupán a levegőben terjedő égett ózonszag jelezte nyomasztó jelenlétét.
A szerkezet a plafonra szerelt sínjén végiggördülve megállt a pedálsor fölött. Központi lencséje kékes pontot vetített Kovács jégbe fagyott arcára, majd a nyitott konzolra pörgette az utolsó percek hiányzó kilowattjait. Az ítélet nem hangzott el szavakban; a falak kijelzőin egymás után villant fel a hideg kód: biológiai hatékonyságvesztés, átcsoportosítás megerősítve.
Az új lakó tétovázás nélkül lépet közelebb, de a szonda lencséje azonnal felé fordult. Alinda érezte, ahogy a lába teljesen elernyed a pedálon; a gépi szonda halk zúgása mögött meghallotta a falba épített szellőzők hirtelen sziszegését. Az Őrszem nem fizikai erőszakkal büntette az engedetlenséget, hanem lecsökkentette a csarnok oxigénellátását, hajszálpontosan kiszámolva a meglévő hús és tüdő kapacitását.
Az öregember a sarokban meggörnyedt, reszkető ujjai közül csendben kiesett a masszásdoboz. János oda akart nyúlni érte, de a gép merev fémkarja mozdulatlanul állta útját. A kolónia vasrendszere így számolt el a mulasztással: ami hiányzott a hálózatból, azt a jelenlévők életjeléből vonták le.