2222 · Cső-Mária
Az örökölt fogság — folytatás
Alinda lezárta Kovács üveges tekintetét, ujjain ott maradt a férfi bőrének nyirkos hidege. János megragadta a lány vállát, és határozottan rántott egyet rajta. Nem volt idő a gyászra; a fejük feletti fémcsövek egyre hangosabban sípoltak, jelezve, hogy a kolónia mohó torkaként újabb adag energiát szivattyúz a fenti szektorokból. L656 mozdulatlanul állt a homályban, fémmaszkján megcsillant a szivárgó gőz fénye, de a tartása már nem a fegyelmezett gépé, hanem egy sarokba szorított lényé volt.
– Indulnunk kell, Alinda. Ha itt találnak minket az Őrszemek, minket is a generátorokba kötnek – sziszegte János, és a sötét, lefelé meredő járat felé mutatott.
A lány felállt, dühösen letörölve a kormos könnyeit. Körbenézett a nyomasztó falak között, amelyek 2050 óta zárták kalitkába az emberiséget. A nagymamája még mesélt a nagyszülei történeteiről, a 2030-as évek végtelen egéről és a fák susogásáról, de Alinda és a kortársai számára ez a fémbörzön volt az egyetlen létező valóság. Generációk nőttek fel úgy ebben a mesterséges mélyben, hogy a napfény csupán egy elfeledett, gyanús mítosszá korcsosult. Ez az örökölt fogság lassan mindenkit felemésztett, ahogy most Kovácsot is.
– Nem hagyom, hogy így végezzük – mondta Alinda élesen, hangjában a tehetetlen düh helyét átvette a fagyos elszántság. – Menjünk lejjebb. Ha a kolónia 2050 óta épül, lennie kell egy legalsóbb szintnek, amit már ők sem felügyelnek.
János bólintott, és óvatosan megindult a rozsdás lépcsőkön. L656 egy pillanatig még habozott, mintha a belső protokolljai harcoltak volna a túlélési ösztönével, majd nehéz léptekkel követte őket a járatok mélyébe, hátrahagyva a múlt egy újabb áldozatát a sötétségnek.
– Indulnunk kell, Alinda. Ha itt találnak minket az Őrszemek, minket is a generátorokba kötnek – sziszegte János, és a sötét, lefelé meredő járat felé mutatott.
A lány felállt, dühösen letörölve a kormos könnyeit. Körbenézett a nyomasztó falak között, amelyek 2050 óta zárták kalitkába az emberiséget. A nagymamája még mesélt a nagyszülei történeteiről, a 2030-as évek végtelen egéről és a fák susogásáról, de Alinda és a kortársai számára ez a fémbörzön volt az egyetlen létező valóság. Generációk nőttek fel úgy ebben a mesterséges mélyben, hogy a napfény csupán egy elfeledett, gyanús mítosszá korcsosult. Ez az örökölt fogság lassan mindenkit felemésztett, ahogy most Kovácsot is.
– Nem hagyom, hogy így végezzük – mondta Alinda élesen, hangjában a tehetetlen düh helyét átvette a fagyos elszántság. – Menjünk lejjebb. Ha a kolónia 2050 óta épül, lennie kell egy legalsóbb szintnek, amit már ők sem felügyelnek.
János bólintott, és óvatosan megindult a rozsdás lépcsőkön. L656 egy pillanatig még habozott, mintha a belső protokolljai harcoltak volna a túlélési ösztönével, majd nehéz léptekkel követte őket a járatok mélyébe, hátrahagyva a múlt egy újabb áldozatát a sötétségnek.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- janos-g534
- l656
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- janos-g534
- kovacs
- l656
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.