Az önálló kör

A sárga jelzőizzó egyenletes pislákolása éles kontrasztot alkotott a kolónia megszokott, hideg neonfényével. János-G534 visszahúzta olajfoltos kezét a rézkábelekről, és a műszerfal kopott jelzőablakára pillantott. Az analóg mutató lassan kilengett, majd megállt egy zöld sáv szélén.
– Ez a gép nem küld adatot a központnak – állapította meg L656, miközben végighúzta a kezét a durván megmunkált acélvázon. – De a főhálózat túlterhelési szekvenciája perceken belül ideér. Ha nem választjuk le végleg a kamrát a fenti szektorról, ez a dinamó is leég, mi pedig visszacsúszunk a rendszerbe.
Alinda szorosan a nagymamája mellett maradt. A lány tekintete a falon futó vastag csővezetékekre szegeződött, amelyek felől még mindig hallatszott a kolónia megszokott, távoli morajlása: az ezernyi pedál egyhangú kattogása. Tudta, ha János átváltja a manuális szakaszolót, a regisztrációs kártyáik érvényüket vesztik. A rendszer halottnak nyilvánítja őket, a szellőzők pedig elzárják a szintetikus tápmassza adagolását a fekvőhelyeikre.
– Ha meghúzom ezt a kart, nincs többé fejadag – mondta János-G534 csendesen, a rozsdás kapcsolófejre fektetve a tenyerét. – Nem lesz visszaút a C-szektorba. Az ember itt vagy maga gondoskodik a levegőjéről, vagy elenyészik a járatokban.
A nagymama óvatosan megérintette Alinda vállát. A döntés nem a múlt emlékeiről szólt többé, hanem a következő órákról. János-G534 egyetlen határozott mozdulattal rántotta le a vas kart; a rézérintkezők között kékes szikra pattant, s a fal mögötti morajlás végleg elhallgatott. Megszűnt a visszacsatolás.