Az L szektor kapujánál

A szellőzőjáratból nyíló C szektor nyirkos, szűk alvófülkéiben a villanyt már lekapcsolták, de Alinda nem bírt aludni. A fali számláló ütemes kattogása a közelgő kollektív büntetést visszaszámláló óraként nehezedett a mellkasára. A lány felállt a szalmazsákról, vigyázva, hogy a Nagymama egyenletes, nehéz légzését meg ne zavarja, majd beslisszolt az alsó összekötő folyosóra.
Az L lakó szektor felé indult. A belső hálózatban rémhírek terjedtek a műszakváltásokról és az áttelepítésekről; hallani akarta János hangját, tudni akarta, hogy a fiú még ott van a fülkéjében, és nem küldték le idő előtt a mélyszinti dinamókhoz. A rozsdás csővezetékek mentén osonva jutott el a szektorok közötti áthaladási ponthoz, ahol a levegő hidegebbé és sűrűbbé vált.
Az L szektor vasajtója előtt azonban nem a megszokott üresség fogadta. Két Őrszem nehéz, fémes váza tornyosult a szűk átjáróban, vörös optikáik lassan pásztázták a homályos padlót. A kiküldött kollektív szankció miatt a lezárást kiterjesztették: senki nem léphetett át a lakózónák határán a reggeli műszakkezdésig.
– Lakó-azonosító hiányzik. Térjen vissza a kijelölt fülkébe – búgta az egyik egység mechanikus hangja, ahogy a lézersugár megvillant Alinda cipőjén.
A lány megtorpant, ökle szorosan összemarkolta a durva vászoningét. A düh égette a torkát, de a gépek fémfelületéről visszaverődő hideg fény figyelmeztette: ha egyetlen lépést is tesz előre, az Őrszemek azonnal intézkednek.