Az L szektor határán — új hang

Alinda a C szektor nyirkos hálókabinjaiból indult útnak azon az éjszakán, amikor a kolónia áramelosztója először ingadozott. A szigorú kijárási tilalom ellenére vágott át a szűk folyosókon, hogy eljusson az L lakó szektor szélére, ahol János beosztott munkaszolgálata telt. Akkor még nem tudta, hogy a zárlat végleg elvágja a visszavezető utat, s az Őrszemek nehéz, szimmetrikus léptei minden főbb elágazásnál felhangzanak.
Most, az elfeledett járatok mélyén kanyargó csővezetékek mentén haladva a szervizalagút nyílása éppen az L szektor alsó, rácsos szellőzőjéhez vezetett. A vasrács túloldaláról hűvös, fémes fénypászmák vetültek a párás betonra: két Őrszem állta útját a szűk áteresztő pontnak. A gépi optikák tompa zümmögéssel pásztázták a fal tövét, keresve a feszültségcsökkenés okát.
– Vissza kell lépnünk – sziszegte Nagymama, megmarkolva Alinda ruhájának ujját. Ráncos arca feszült volt a félelemtől, de a régi világról őrzött történetek makacssága ott bujkált a tekintetében.
János óvatosan leereszkedett a nedves padlóra, árnyékot vonva maga köré. Tudta, hogy az L szektor őrpontjait nem lehet puszta erővel átlépni. Ám a korábban áthidalott fővezeték szikrázása hirtelen vibrációt váltott ki a szektor reteszének hidraulikájában: az egyik szelepház sziszegve engedett ki némi gőzt, s a két Őrszem szenzora egyszerre fordult a zaj irányába.
Alinda nem tétovázott. Megszorította János kormos kezét, s a hirtelen támadt homályban óvatosan megindultak az elfalazott járat belső küszöbe felé.