Az L-szektor csendes üzenete

A wattmérő éles sercegése vörös villogást váltott ki a fülke-14 mennyezeti kijelzőjén. János egyetlen szigorú pillantással jelzett Alindának: azonnal vissza kellett térniük a gépies, holt ritmushoz, mielőtt a rendszer automatikus büntetőfeszültséget sütne el a hajtókarokon. A pedálok kattogása egyenletessé szelídült, ám a levegőben ott vibrált a tiltott rezonancia emléke.
Amikor a műszakközi pihenőciklust jelző tompa kolomp végre megszólalt, a lendkerék lassulni kezdett. Alinda mélyet sóhajtva támaszkodott a hideg váznak, majd a nagymamához lépett, s óvatosan betakarta az idős asszony vállát a kopott védőposztóval.
– A szikra nem a vezetékekben lakik, Mama – suttogta a lány olyan halkan, hogy csak a szomszédos generátor-egység zúgása nyelje el a szavait. – Amikor az L-szektor átfejtőjénél jártam... L656 újra ott volt. Rám nézett. Egyetlen másodpercre, de nem a kolónia felügyelőjének a szemével.
A nagymama megdermedt. Ráncos kezével görcsösen megragadta Alinda csuklóját, s rémülten nézett körbe a homályos csőhálózat alatt.
– Hallgass, gyermekem! – sziszegte óva. – A Kolónia a wattokat számlálja, de a szerelmet veszélyes fertőzésnek tekinti. Ha a generátor-egységben megneszelik, hogy L656 felé húz a szíved, mindkettőtöket megsemmisítenek!
– Nem tudják kikapcsolni, Mama – felelte Alinda, s tekintetében felparázslott az a makacs fény, amit a szüleitől örökölt. – Amíg ő lélegzik abban a szektorban, a hajtás nem rabszolgamunka, hanem az életem ára.