2222 · Téli-Eszter
Az izzadság és szolidaritás ritmusa
A nehéz, ólmos levegő szinte mozdulatlanul ült a terem felett, tele a sós izzadság és a felhevült fém fojtogató szagával. Körülöttük még százak tiporták a pedálokat, arctalan fogaskerekekként egy olyan gépezetben, amely sohasem pihent. L656 zihálása ritmusra rázta a mellette lévő vasállványt, de a szomszédos platformokon dolgozók – akik eddig látszólag csak a saját túlélésükért küzdöttek – most halk, ritmikus kopogásba kezdtek a fém vázakon. Nem volt szabad beszélniük, a hangos szó azonnali büntetést vont maga után, de a szolidaritás néma moraja végigfutott a feszült sorokon.
Egy idősebb férfi a harmadik sorból, akinek az arcát mély barázdákba szántotta a negyven éve tartó robotolás, kissé megdöntötte a saját generátora terelését. Tudta, hogy ha ő egy kicsit többet vállal, a központi elosztó talán kevésbé érzékeli L656 feszültségesését. Ez a névtelen áldozatvállalás volt az egyetlen fegyverük a gépek hideg logikája ellen. A férfi nem nézett a fiatalokra, tekintetét a semmibe fúrta, fáradt lábai mégis megkettőzött erővel mozdultak, mintha a saját vérével akarná táplálni a fiú pislákoló életét.
Alinda érezte ezt a láthatatlan hálót, amely hirtelen körbefonatta őket. A nagymama meséi a régi szakszervezetekről, az egymásért kiálló gyári munkásokról eddig csak távoli legendáknak tűntek a könyvekből, de most megelevenedtek a szeme előtt. Nem voltak egyedül a sötétségben. A szürke kezeslábasok mögött, a csövekből érkező édeskés masszán tengődő testekben még ott pislákolt az emberi méltóság parazsa, amit az Őrszemek szenzorai soha nem voltak képesek mérni.
Az Őrszemek fémes léptei végül visszhangoztak a távolabbi folyosón, elhagyva a szektort, s a teremben uralkodó feszültség lassan átalakult. Amikor felhangzott a műszakváltást jelző éles sziréna, a pedálok lassulni kezdtek, s a kimerült testek szinte egyszerre roskadtak rá a hideg kormányokra. L656 ujjai görcsösen simultak a vasra, de mielőtt az indítókar teljesen leállt volna, Alinda átnyúlt a két platform közötti résen, és kérges kezével gyengéden megszorította a fiú csuklóját. Ez a pillanatnyi érintés több meleget közvetített, mint amennyit a kolónia összes generátora valaha termelni tudott.
Egy idősebb férfi a harmadik sorból, akinek az arcát mély barázdákba szántotta a negyven éve tartó robotolás, kissé megdöntötte a saját generátora terelését. Tudta, hogy ha ő egy kicsit többet vállal, a központi elosztó talán kevésbé érzékeli L656 feszültségesését. Ez a névtelen áldozatvállalás volt az egyetlen fegyverük a gépek hideg logikája ellen. A férfi nem nézett a fiatalokra, tekintetét a semmibe fúrta, fáradt lábai mégis megkettőzött erővel mozdultak, mintha a saját vérével akarná táplálni a fiú pislákoló életét.
Alinda érezte ezt a láthatatlan hálót, amely hirtelen körbefonatta őket. A nagymama meséi a régi szakszervezetekről, az egymásért kiálló gyári munkásokról eddig csak távoli legendáknak tűntek a könyvekből, de most megelevenedtek a szeme előtt. Nem voltak egyedül a sötétségben. A szürke kezeslábasok mögött, a csövekből érkező édeskés masszán tengődő testekben még ott pislákolt az emberi méltóság parazsa, amit az Őrszemek szenzorai soha nem voltak képesek mérni.
Az Őrszemek fémes léptei végül visszhangoztak a távolabbi folyosón, elhagyva a szektort, s a teremben uralkodó feszültség lassan átalakult. Amikor felhangzott a műszakváltást jelző éles sziréna, a pedálok lassulni kezdtek, s a kimerült testek szinte egyszerre roskadtak rá a hideg kormányokra. L656 ujjai görcsösen simultak a vasra, de mielőtt az indítókar teljesen leállt volna, Alinda átnyúlt a két platform közötti résen, és kérges kezével gyengéden megszorította a fiú csuklóját. Ez a pillanatnyi érintés több meleget közvetített, mint amennyit a kolónia összes generátora valaha termelni tudott.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- l656
- orszemek
Helyszín
- generator-egyseg
- Kolónia-7
Előző jelenet szereplői
- alinda
- l656
- orszemek
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.