Az ítélet hálója

A forró, csővezetékekkel teli alagútban a fém visszhangozta a távoli dinamók nehéz lüktetését. János és Alinda a sötétben nyomultak előre, míg el nem érték az ellenőrző-pont alatti szellőzőaknát. Odalentről éles, kékes fénysugár hasított a szálló porba: az Őrszem-3 állt a központi panel előtt.
A gép kijelzőjén pirosan villogott a hálózati ítélet. Az Őrszem-3 nem a zárlat okát kutatta, hanem az L-szektor kiesett energiáját próbálta kiegyenlíteni. Az automatizált protokoll az emberi testeket nem lakókként, hanem lecsapolható hőtartalékként regisztrálta. A gép készen állt rá, hogy a szektor visszamaradt biolumineszcens és kinetikus energiáját a főgenerátorba csatornázza.
– Ha átlépünk a csarnokba, a védelmi kör azonnal az akkumulátorokra kapcsol bennünket – suttogta Alinda. Az Őrszem fejegysége lassan feléjük fordult, fémízületei kattantak a szűk térben. A beépített logika nem ismert kegyelmet: az ítélet megszületett, az alanyok elszámolása megkezdődött.
János nem habozott tovább. A szellőzőrács mögül kinyúlva elvágta a vezérlő relé árnyékolt szálát, feláldozva a szektor megmaradt fényét, hogy elvakítsa a gép optikáját. A szikrázó sötétségben megragadta Alinda kezét, és a generátor-egység nyitott zsilipje felé rántotta a lányt.