Az ígéret kapuja

Janos hangja remegett, amikor újra megpróbált szólni, de szavai elakadtak Alinda elszánt tekintetében. Alinda már nem a körülöttük tornyosuló sziklákat, vagy a kolónia fojtogató napirendjét látta maga előtt. Csak a kaput, annak aranyló lüktetését, amely mintha egy rég elfeledett jövőt ígért volna. A nagymama meséi ekkor váltak valósággá, súlyt kapva ebben a sötét mélységben. „János,” suttogta Alinda, hangja épphogy hallható volt a zümmögésben. „Ez… ez nem egy csapda. Ez egy lehetőség.”
Janos megragadta Alinda karját, ujjaival szorosan markolva a ruháját. Szemében a puszta rettegés tükröződött. „Lehetőség? Hová vezet ez? Mi van odabent? Az Őrszemek üldöznek minket, a kolónia bármelyik pillanatban felfedezheti, hogy eltűntünk. És ha ez a kapu… ha ez valami, ami még veszélyesebb, mint odakint a járőrök?” A félelem Alindáért, az elvesztésének gondolata szinte elviselhetetlenebb volt számára, mint a saját sorsa. A szíve vadul dobogott, nem csupán a veszély miatt, hanem Alinda iránti érzései miatt is, melyek ebben a pillanatban a felszínre törtek. Nem akarta, hogy Alinda belevessen magát egy ilyen bizonytalan és talán halálos dologba.
Alinda érezte Janos szorítását, és bár a fiú félelme átragadt rá, a kapu vonzása erősebb volt. Érezte a melegséget, a hívást. A kolónia nyomása, a szürke falak, a monoton élet, mind eltörpült ezen ígéret mellett. „De mi van, ha ez az egyetlen esélyünk?” kérdezte, alig hallhatóan. „Az egyetlen esély, hogy megtudjuk, kik is vagyunk valójában.” A nagymama hangja visszhangzott a fülében, a szabad égbolt, a valódi nap képe lebegett előtte. Janos elengedte a karját, tekintete a földre szegeződött. Képtelen volt rávenni Alindát, hogy elmeneküljenek.
A kapu lüktetése felerősödött, mintha válaszolna Alinda gondolataira. Az aranyló fény mintha egyre élénkebben táncolt volna a bonyolult faragványokon, és egy mélyebb, rezonáns hang indult útjára a kamrában. Alinda lassan, szinte hipnotizálva lépett a kapu felé. Janos tehetetlenül nézte, ahogy a lány közelebb ér, minden lépésével távolodva a megszokott, bár szűkös biztonságtól. Nem tudta hagyni, hogy Alinda egyedül menjen. A kolónia falai között nevelkedett, tudta, milyen a magány. Alinda nélkül minden elveszettnek tűnt. A szerelem, amit Alinda iránt érzett, most felülírta a legősibb félelmeit is. Mély levegőt vett, és habozva, de elindult Alinda után, a kapu felé.