Az idegen suttogás

A hallgatásba egy durva, ismeretlen hang hasított a folyosó felől. Egy új lakó érkezett. A hír futótűzként terjedt a szektorokban – G302 néven egy jövevényt rendeltek az ő szakaszukba. G302, a nagydarab idegen máris felfordulást okozott azzal, hogy különleges, a kolónia normáitól eltérő elhelyezést követelt, hivatkozva valamilyen „Idegen Légióban” teljesített szolgálatára. Ez a fogalom teljesen ismeretlen volt azok számára, akik sosem láttak mást, csak a kolónia falait.
Kovács dühösen felmordult. „Még ez hiányzott! Mintha nem lenne elég bajunk azzal, hogy a rohadt átkötés miatt a saját vérünket szívjuk, most jön egy ilyen alak, aki még a szabályokat sem ismeri!”
János-g534 szeme összeszűkült. „A Légió? Miféle Légió? Ez csak egy alibi, hogy különleges bánásmódot kapjon. Az Őrszemek miért engednek be ilyeneket, amikor a hálózat már most is túlterhelt?” A gyanakvás élesen vibrált a hangjában.
Alinda feszülten figyelte Nagymamát, akinek arca megkeményedett. „A Légió… Régen hallottam erről” – suttogta Nagymama, mintha egy rég elfeledett emlékfoszlány kapta volna el. „A külső világ, ahol az emberek idegen zászlók alatt harcoltak… Vagy csak éppen a túlélésért.”
„Túlélésért? Itt is azért harcolunk! És ő talán majd hoz valami megoldást?” – vágta rá Alinda, hangjában a düh és a tehetetlen remény bizarr keveréke. „Vagy csak újabb terhet, miközben a kolónia a napirendje alatt nyög?”
A feszültség, ami az illegális átkötés miatt gyűlt fel, most áttevődött az új érkezőre. G302, a magát légiósnak valló férfi, a kolónia napirendjének újabb repedését jelentette. A „hogy lesz az ember?” és „mi lesz vele?” kérdések most egy új arccal, egy idegen múlttal néztek szembe velük, mintha a falakon kívüli világ árnya vetült volna a szűkös járatokra. A légies suttogás, amit a falak rejtettek, mintha felerősödött volna, új titkokat ígérve, újabb konfliktusokkal terhelve a már amúgy is törékeny egyensúlyt.