2222 · Cső-Eliza
Az emlékezet parazsa
Alinda nem várt G302 parancsára. Megfordult, és a sötétségbe vesző, füstölgő járat felé indult, ahol az imént még szikrák táncoltak a falakon. A lábát fűtő düh erősebb volt, mint a fojtogató ózon és a torkát kaparó szintetikus por.
– Megőrültél? – sziszegte G302, és utána akart nyúlni, de János a gyengeségét legyőzve az útjukba állt. A férfi válla megfeszült, szemeiben a lezáródó zsilip utolsó villanása fénylett.
– Nem megyünk vissza a dinamókhoz – mondta János rekedten, de határozottan. – Elég volt a másodpercekre beosztott lélegzetből.
– Ott nincs semmi, csak a fagy és a biztos halál – vágta rá G302, de dühös szavaiban már ott bujkált a bizonytalanság, ahogy a sötét folyosó tátongó szája felé nézett.
Alinda megállt az elágazásnál. Eszébe jutottak a nagymama suttogott szavai a régi világról, a tágas rétekről, ahol az emberek céltalanul sétálhattak, pusztán a napfény és egymás társasága kedvéért. Ez a szabad emlék, amely egy elfeledett korból maradt rá, most pajzsként feszült a kolónia könyörtelen logikájával szemben. Ott még nem a gép mérte a szeretetet és a létezés jogát.
– A nagymamám azt mondta, az ember nem attól ember, hogy forog alatta a kerék – fordult vissza Alinda, szemeiben dacos tűzzel. – Hanem mert képes elindulni oda is, ahol nincs kikövezve az út.
L656 némán követte őt a homályba. János Alinda mellé lépett, s bár teste minden porcikája sajgott a kimerültségtől, a lány közelsége és a közös döntés súlya erőt adott neki. Elindultak a lezárt szektor mélye felé, maguk mögött hagyva a kolónia fojtogató rutinját.
– Megőrültél? – sziszegte G302, és utána akart nyúlni, de János a gyengeségét legyőzve az útjukba állt. A férfi válla megfeszült, szemeiben a lezáródó zsilip utolsó villanása fénylett.
– Nem megyünk vissza a dinamókhoz – mondta János rekedten, de határozottan. – Elég volt a másodpercekre beosztott lélegzetből.
– Ott nincs semmi, csak a fagy és a biztos halál – vágta rá G302, de dühös szavaiban már ott bujkált a bizonytalanság, ahogy a sötét folyosó tátongó szája felé nézett.
Alinda megállt az elágazásnál. Eszébe jutottak a nagymama suttogott szavai a régi világról, a tágas rétekről, ahol az emberek céltalanul sétálhattak, pusztán a napfény és egymás társasága kedvéért. Ez a szabad emlék, amely egy elfeledett korból maradt rá, most pajzsként feszült a kolónia könyörtelen logikájával szemben. Ott még nem a gép mérte a szeretetet és a létezés jogát.
– A nagymamám azt mondta, az ember nem attól ember, hogy forog alatta a kerék – fordult vissza Alinda, szemeiben dacos tűzzel. – Hanem mert képes elindulni oda is, ahol nincs kikövezve az út.
L656 némán követte őt a homályba. János Alinda mellé lépett, s bár teste minden porcikája sajgott a kimerültségtől, a lány közelsége és a közös döntés súlya erőt adott neki. Elindultak a lezárt szektor mélye felé, maguk mögött hagyva a kolónia fojtogató rutinját.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- g302
- janos-g534
- l656
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- g302
- janos-g534
- l656
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.