Az elutasított oltalom

János óvatosan leeresztette a gázlámpát, a fémszerkezet tompa koccanással ért földet. A sötétségben a lépések zaja hirtelen felerősödött: l656 járőregysége közeledett a szomszédos folyosó felől, a nehéz léptek ütemes csattogása rázta a rozsdás padlólemezeket. János ösztönösen a Nagymama elé lépett, mintha saját testével akarná felfogni a közeledő veszélyt. G534-es azonosítója mögött régóta mély tiszteletet és vonzalmat táplált az idős asszony iránt, akinek halk szavakkal próbálta enyhíteni a mindennapi robot terheit. Most is megnyugtatóan a válla felé nyúlt, de a Nagymama azonnal elhúzódott, ridegen és elutasítóan.
– Tartsd a távolságot, János – suttogta az asszony, hangjában a kolónia kíméletlen törvényeinek rideg fegyelmével. – A szabályzat tiltja a felesleges érzelmi kötődést és a szimpátiát. Csak büntetést hozol a fejünkre.
János látta a sötétben a Nagymama megfeszülő arcvonásait. Tudta, hogy az elutasítás mögött félelem és féltés lakozik. A Nagymama tekintetében azonban a szigor ellenére is felvillant egy pillanatra a melegség, a titkolt ragaszkodás a férfi iránt, aki még emlékeztette őt az emberi méltóságra. Alinda lélegzet-visszafojtva figyelte őket a fal mellett, miközben a közeledő l656 keresőfénye már elérte a sarok poros betonját.