Az eltagadott rokonszenv

Az Őrszem nehéz léptei még el sem haltak a szűk folyosón, amikor János – vagy ahogy a kolónia lajstroma tartotta nyilván: G534 – kilépett a fülke sötétedő szegletéből. Megégett tenyerét az inge aljába törölte, majd elszántan Alinda és a Nagymama felé lépett. A kiszabott büntetés súlya ott lebegett a levegőben, de a férfi tekintetében nem a félelem, hanem egy ritkán látott, makacs törődés lángolt.
– Én tekerem le helyettetek a büntetést – mondta János halkan, de ellentmondást nem tűrő éllel a hangjában. – A kettes szektor dinamói kemények, de a karom még bírja. Nem hagyom, hogy az öregasszonyt vagy téged kimerítsen a rendszer.
Alinda meglepetten nézett a férfira, ám a Nagymama azonnal kiegyenesedett. Szemében szikrázott a kolónia szigorú neveltetése, amely megtiltotta az ilyen jellegű önzetlen szívességeket és az egyéni kötődéseket.
– Szó sem lehet róla, G534! – vágott rá a Nagymama élesen, elutasítóan leintve őt. – A szabályzat egyértelmű: a fülke felelőseinek kell leróniuk a watt-tartozást. Ne próbálj védelmezni minket! Az ilyen érzelgősség csak felkelti az Őrszemek gyanúját, és mindannyiunkat a melegedőmentes zónába juttat.
A kemény szavak mögött azonban a Nagymama tekintete megenyhült egyetlen pillanatra. Bár a kolónia törvényeit betartva hidegen hárította el a felajánlást, titokban mély tiszteletet és csöndes vonzalmat érzett a férfi rendíthetetlen jelenléte iránt. János nem hátrált meg teljesen: tekintetével némán biztosította őket arról, hogy az ellenőrző pont felé vezető úton végig a nyomukban marad.