A hiányzó wattok ára

János elszánt kézmozdulata szép volt, csak éppen rosszkor jött: a folyosói hálózati hangszóróból ekkor csendült fel a száraz, fémhangú sípszó, ami a kolónián nem sok jót jelentett. Az Őrszemek nem szerették a romantikát, a hálózati ingadozást meg pláne nem. A fülke ajtajában megjelent egy magas, szürke egyenruhás alak, kezében egy energiagazdálkodási mérőműszerrel, ami úgy berregett, mint egy dühös darázs.
– Áramkör-megkerülés és engedély nélküli hősugárzás – jelentette ki az Őrszem monotóniában, meg sem várva a köszöntést. – A tizennégyes fülke áramfelvétele kilencvennégy wattal meghaladta a megengedett nyugalmi szintet. Ki a felelős a hálózati rendbontásért?
János kormos, megégett ujjait igyekezett a háta mögé rejteni, de a mérőműszer azonnal rászegeződött, piros fénnyel pásztázva a fiú megemelkedett pulzusát.
– A vádlott biológiai hője is magasabb a szabványnál – tette hozzá a tiszt szárazon. – Vagy lázas, vagy illegális fizikai munkát végzett a gépteremben.
– Csupán az öreg korom melegíti a szobát, hadnagy úr – vágott közbe a Nagymama meglepő lélekjelenléttel, miközben ártatlan mosollyal nyújtotta előre a szintetikus masszaportióját. – De ha a hálózat éhezik, odaadhatom a vacsorámat a transzformátornak.
Az Őrszem rá sem nézett a pépre. A kolónia ítélete gyors volt és bürokratikus: ötszáz extra pedálfordulat a kettes szektorban, különben lekapcsolják a fülke oxigéndúsítását. János és Alinda összenéztek. A veszély nem múlt el, de az ítélet legalább tisztázta a helyzetet: a rendszer nem könyörül, nekik pedig el kell indulniuk az ellenőrző pont felé, mielőtt az Őrszemek végleg lezárják a szektort.