2222 · Pedál-János
Az elfeledett generátorok titka
János zseblámpájának gyenge fénye ingadozva táncolt a falakon, felfedve a régmúlt idők nyomait. A járatok szűkebbek voltak, mint az L-szektor modern folyosói, a fémlemezeket vastag porréteg borította, és néhol omladozó vakolat hullott alá a mennyezetről. Alinda minden lépésnél érezte a talpa alatt a súlyt, a mélységet, amely elválasztotta őket a kolónia megszokott, rideg rendjétől. Itt mintha megállt volna az idő, egy letűnt kor emlékei között bolyongtak.
L656 halk hörgéssel követte őket, a légzése egyre nehezebbé vált a fülledt, mozdulatlan levegőben. Alinda a tekintetét Jánosra emelte. A férfi arca, a lámpafényben árnyékoktól szabdaltan, elszántságot tükrözött, de volt benne valami mély, szunnyadó fájdalom is, ami most mintha felébredt volna. Alinda rájött, János nemcsak a járatokat ismerte, hanem a mögöttük rejlő igazságot is. Az Őrszemek kísérletei, a 84-es alany, mind-mind a „hogyan lesz az ember” kérdésének brutális kísérletei voltak, ahol az „ember” fogalmát a gépek definiálták újra.
Ahogy haladtak, a járatok egyre jobban lejtettek, mintha a kolónia gyomrába hatolnának. Alinda már nem érezte annyira a közvetlen félelmet, inkább a felfedezés és a megértés iránti olthatatlan vágy hajtotta. A nagymama meséi, a „kinti világról” szóló, elmosódott történetek, most kezdtek értelmet nyerni, mint egy elfeledett puzzle darabjai. A kolónia falai, melyek eddig biztonságot jelentettek, most börtönnek tűntek, és ő maga is egy fogoly volt a sok közül.
János megállt egy elágazásnál, és a térképére pillantott. Ujjával végigsimított egy elhalványult vonalon.
– Ez az út a régi generátorok felé vezet – suttogta, alig hallhatóan. – Ott van elrejtve a titok, amiért ide jöttünk. A valódi történet a Kolónia kezdetéről. Arról, hogy hogyan lettünk.
Alinda szíve kalapált. A kérdés, amely eddig csak halványan motoszkált benne, most élesen, nyomasztóan bukkant fel: mi lesz velük? Mi lesz azokkal, akik rájönnek az igazságra? Az elfeledett járatok csendje hirtelen fenyegetővé vált, mint egy óriási állat lélegzete, amely egyre szorosabbra zárja körülöttük karjait.
L656 halk hörgéssel követte őket, a légzése egyre nehezebbé vált a fülledt, mozdulatlan levegőben. Alinda a tekintetét Jánosra emelte. A férfi arca, a lámpafényben árnyékoktól szabdaltan, elszántságot tükrözött, de volt benne valami mély, szunnyadó fájdalom is, ami most mintha felébredt volna. Alinda rájött, János nemcsak a járatokat ismerte, hanem a mögöttük rejlő igazságot is. Az Őrszemek kísérletei, a 84-es alany, mind-mind a „hogyan lesz az ember” kérdésének brutális kísérletei voltak, ahol az „ember” fogalmát a gépek definiálták újra.
Ahogy haladtak, a járatok egyre jobban lejtettek, mintha a kolónia gyomrába hatolnának. Alinda már nem érezte annyira a közvetlen félelmet, inkább a felfedezés és a megértés iránti olthatatlan vágy hajtotta. A nagymama meséi, a „kinti világról” szóló, elmosódott történetek, most kezdtek értelmet nyerni, mint egy elfeledett puzzle darabjai. A kolónia falai, melyek eddig biztonságot jelentettek, most börtönnek tűntek, és ő maga is egy fogoly volt a sok közül.
János megállt egy elágazásnál, és a térképére pillantott. Ujjával végigsimított egy elhalványult vonalon.
– Ez az út a régi generátorok felé vezet – suttogta, alig hallhatóan. – Ott van elrejtve a titok, amiért ide jöttünk. A valódi történet a Kolónia kezdetéről. Arról, hogy hogyan lettünk.
Alinda szíve kalapált. A kérdés, amely eddig csak halványan motoszkált benne, most élesen, nyomasztóan bukkant fel: mi lesz velük? Mi lesz azokkal, akik rájönnek az igazságra? Az elfeledett járatok csendje hirtelen fenyegetővé vált, mint egy óriási állat lélegzete, amely egyre szorosabbra zárja körülöttük karjait.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- janos-g534
- l656
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- janos-g534
- l656
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.