Az elágazó gyökerek

Alinda nesztelenül lépett vissza a fagyos kamra árnyékos sarkába, miközben a 84-es-alany monitorja tompa, ritmikus fénnyel lüktetett. Zsebébe nyúlt, és ujjai egy apró, sárgaréz huzalokból font, gömb alakú tárgyra záródtak. Apja készítette neki a központi generátorműhelyben, mielőtt a férfi neve mellé végleg felkerült volna a „hasznosított” jelzés a kolónia nyilvántartásában. Ez a fémgömb volt az utolsó kézzelfogható kapocs a családjához.
A nagymama már csak a sötét sarokban suttogott történetekben létezett, őrzője maradt annak a kornak, amikor a családok még nem csupán az energiatermelési kvóták alapján csoportosított egységek voltak. Alinda anyja korán elveszett a fülkék mélyén, apja pedig a gépek zajában kopott el. Csak ők ketten maradtak a nagymamával, a szűkös hálókamra félhomályában osztozva a titkokon. A nagymama makacsul ismételgette a régi neveket, a családfát, amit Alindának fejből kellett megtanulnia, nehogy a törlési protokollok végleg kimossák a múltat.
Most, a fagyos kamra kékellő gőze közepette Alinda megértette, hogy a 84-es-alanyba táplált emlékek nemcsak a kolónia lázadásának magvai, hanem az ő saját vérének túlélése is. Ha az Őrszemek átvizsgálják a szektort, és rátalálnak a berendezésre, az ő családi emlékei is megsemmisülnek. Nem hagyhatta itt az apja örökségét. Megigazította a szellőzőjárat rácsát, felkészülve a menekülésre, de még egyszer visszanézett a tartályra. A fonal elindult, a családja története már egy idegen elmében keringett.