Az átjáró pislákolása

A járat mélyén a csövek fekete kötegei fojtogatóan szorultak a falakra, mintha maguk is a Kolónia kényszerű rendjét nyögték volna. János a résnyire nyitott falmélyedésnél megtorpant, majd leemelt egy zsíros ronggyal letakart, kézzel barkácsolt áramelágazót. A fémhideg kapcsoló halk pattanással villantotta fel a pislákoló sárga vészvilágítást.
– Ha az Őrszemek átfésülik a csarnokot, ide nem látnak be – suttogta János, miközben tekintete a sötét folyosóágat kémlelte. – De az L656-os megmozdulása után felgyorsítják a szektorellenőrzést. Őrszem-3 már a rácsok túloldalán jár, és a megszokottnál élesebb az érzékelője.
Alinda megállt a keskeny átjáróban. A falakból áradó vibráció átjárta a talpát, miközben a Nagymama karjába kapaszkodott. Nem a közeledő léptek visszhangja rémisztette meg, hanem a felismerés: a túléléshez eddig elég volt a szabályok puszta betartása, most viszont a döntések súlya nehezedett rájuk. János óvatosan kibontott egy apró, megkarcolt rézlemezt a zsebéből, s a fali elosztó felé nyújtotta.
– Mit készülsz tenni? – kérdezte Alinda.
– Átirányítom a feszültséget – felelte János hideg elszántsággal. – Ha a szektor csomópontja rövidzárlatot kap, Őrszem-3 oda rohan. Átjuthatunk a szellőzőaknán, de a cellánk fűtése megszakad.
A Nagymama megrázta a fejét, de szemeiben a vállalt kockázat méltósága derengett. Meg kellett hozniuk a döntést.