Az áthelyezés árnyéka

A szűk átjáróból a központi elosztócsarnok felé léptek, ahol a lakóblokk egyetlen boltja működött. A teremben feszült, áporodott csend uralkodott, amit csak a szintetikus adagokért sorban állók gépies morajlása és a hidraulika sziszegése tört meg. A mennyezeti neonok vibrálva világították meg a fáradt arcokat. Az emberek óvakodtak egymás tekintetétől, hiszen a hatékonysági mutatók romlása bárkit a veszélyzónába sodorhatott.
János-G534 az egyik leolvasó terminál mellett állt. Ujjai szaggatottan futottak a billentyűzeten, s amint meglátta a közeledő Alindát és a nagymamát, arcára mély rémület ült ki. Megvárta, míg a tömeg kissé sodorja őket, majd alig mozduló ajakkal megszólalt.
– A terminál elkapta az L656-os kódját – suttogta fojtottan János-G534, s szeme nyugtalanul ugrált az őrök posztjai felé. – Teljesítményhiány. Nem éri el a minimális energiaszintet. Ha a következő műszakváltásig nem igazolja magát, megkezdik az áthelyezést.
Alinda torka összeszorult. Pontosan tudta, mit jelent a kolónián az áthelyezés: az alsó szektorok fagyos, félhomályos járatait, ahonnan a leépült munkásokat már nem hozzák vissza, s ahol a test csupán a rendszer energiaforrásává válik. A lány a központi státuszmonitorra nézett, ahol L656 azonosítója mellett már sárgán villogott a figyelmeztető jelzés.
– Meg kell mentenünk – felelte Alinda halk, de szilárd hangon. Nagymamája óvatosan megérintette a lány karját, figyelmeztetően megszorítva azt, de a lány tekintetében nem a megszeppentség, hanem a határozottság szikrája lobbant fel. Sorsa forgott kockán: ha most hallgat, örökre elveszíti őt, ha viszont beavatkozik a hálózat adataiba, a saját életét teszi kockára.