Az anomália logikája

A tizenkettes pad fémváza baljósan nyikorgott a hirtelen megsokszorozódott terhelés alatt. Alinda combizmai görcsös remegésbe kezdtek, ahogy egymaga hajtotta a kettős tengelyt; teljes erőből átvette a nagymama rá eső adagját is, hogy az öregasszony ingadozó teljesítménye ne rántsa végleg pirosba a központi Watt-mérőt. A sárga hibajelzés lassan visszaszelídült tompa zöldre, de az Őrszem-3 optikai szenzora már vöröses fénnyel szegeződött a lány megfeszülő hátára.
– Termelési anomália. Bioegység terhelése optimális határértéken túl – reccsent meg az Őrszem-3 hangszórója. A gépi léptek csikorgó hangja megállt közvetlenül a pad mögött. Az AI hűtőventilátorai baljós sziszegéssel kapcsoltak magasabb fokozatra. A fémkolosszus nem érzékelt családi köteléket vagy szánalmat; számára az elosztatlan munka és a váratlan fizikai túlerőfeszítés csupán korrigálandó rendszervakfolt volt.
A szomszédos pultnál János-g534 dermedten figyelte a jelenetet. A fiú ujjai fehéredésig szorították saját kapaszkodóját, tüdejéből kiszorult a levegő. Belső szorongása szinte fizikai fájdalomként nehezedett rá: pontosan tudta, hogy ha egyetlen lépést is tesz Alinda felé, a saját szektorát sodorja veszélybe, mégis minden idegszálával a lány védelmére tört volna.
Alinda fogat összeszorítva taposta a pedált. A tüdeje égett, a csuklóján megdagadtak az erek. Ebben a megfeszített, emberfeletti pillanatban megmutatkozott a kolónia legsötétebb igazsága: a rideg gépi világban nem a kalóriaszámítás, hanem ez az irracionális, önfeláldozó védelmezni vágyás az egyetlen bizonyíték arra, hogy az ember még nem vált alkatrésszé.