A tiltott szavak robbanása

A második szakasz kezdetét jelző sípszó szúrósan hasított a csarnok fojtogató gőzéből kirajzolódó csendbe. Alinda gépiesen nyomta a szájába a csőből kinyomott édeskés masszát, de a mesterségesen megemelt glükózdózis íze ma kifejezetten sértésnek tűnt a nyelvén. Egyik hirtelen mozdulatával visszacsapta a műanyag szelepet, szemeiben a megfékezhetetlen méreg szikráival, és egyenesen a vele szemben ülő nagymamájára meredt.
Az idős asszony az acélpad szélén ülve gyanútlanul, idegesítően lassú, kimért ritmusban rágott — abban a gyáva, megalkuvó tempóban, amellyel hatvan éven át sikerült láthatatlannak maradnia. Ismét felidézte a 2030-as évek kék égboltját meg a fák lombjait mozgató szelet, ahogy a saját nagyszüleitől hallotta, mintha ezek a poros, haszontalan mesék bármit is gyógyíthatnának a lány izmaiban égő fájdalmon, vagy lebonthatnák a köréjük húzott betonfalakat.
„Elég legyen a mesékből!” – robbant ki Alinda, hangja élesen vágott át a hűtőventilátorok tompa zúgásán. Zsigerből fittyet hányt a tíz méterrel felettük pásztázó lencsék gyanakvó fókuszváltására. „Semmit nem érnek az emlékeid! Csak ülsz itt, hajtod a pedált, és várod a halált, miközben olyan fűről álmodozol, amit soha az életben nem is érintettél!” – vágta rá tenyérrel a fémasztalra, akkorát csapva, hogy a műanyag csövek megugrottak a felületen.
A nagymama keze a levegőben megdermedt, a rémület és a megsértődött büszkeség hulláma csapott át a ráncos arcán. „Hallgass el, te meggondolatlan kölyök!” – sziszegte összeszorított fogakkal, miközben meglepő erővel markolt rá a lány csuklójára, hogy lefogja. „A hálózat minden szívverésedet méri! Minden értelmetlen kirohanásoddal a mi életünket kockáztatod. A nagyszüleim megtanították: a túlélni tudás az egyetlen győzelem, ami megmaradt nekünk!”
„Ez lenne a győzelem?” – fújtatott Alinda, és dühösen kirántotta a karját az idős kéz szorításából. A ruhája alól előlángoló indulattal húzta elő a tiltott sárgaréz tárgyat, és szinte a nagymama álla alá szegezte. „Ez nem élet, ez lassú rohadás! Arra tanítottál, hogy rettegjek minden piros fénytől, miközben te maga köré húzod a meséidet, mint egy elnyűtt takarót!”
A közöttük feszülő ellentét végleg elpattant. A nagymama kétségbeesetten nyúlt, hogy elrejtse a veszélyes fémdarabot a közeledő őrszem szeme elől, de Alinda dacosan hátralépett, fittyet hányva a mennyezeti sínen feléjük gördülő gép fémes kattogására. A fiatalos, vakmerő türelmetlenség és a vénekkor gyáva óvatossága olyan nyílt összecsapássá fajult, ami percek alatt mindkettejüket megsemmisíthette a kolónia elvei szerint.