Az ajtó őre

A Nagymama nem várta meg a visszhang elhalását. Egy újabb, erőteljesebb koppintás követte, ezúttal mintha egy rejtett kapcsolót keresett volna. A fal egy apró szakaszon behajlott, majd halk, sziszegő hang kíséretében, láthatatlan mechanizmusok mozgásba lendültek. Egy keskeny rés jelent meg, pont akkora, hogy egy ember átcsússzon rajta. A sötét, szűk nyílásból a dohos levegőnél is nehezebb, régi emlékek szaga áradt a csendes C-szektorba. Alinda a Nagymamára nézett, kérdő tekintettel, de az asszony már mozdult is, jelezve, hogy nincs idő habozni.
Ahogy belépni készültek, egy árnyék vetült rájuk a folyosó végéből. Mély, rekedtes hang hasított a csendbe: „Mi járatban itt, Nagymama? Tudja jól, ez nem a sétaút.” János, a G534-es karbantartó lépett elő a félhomályból. Tekintete éles volt, ám a Nagymamán megpihenve egy pillanatra megenyhült. Arcán a rendszer iránti hűség és egy régmúlt tisztelet furcsa keveréke ült. János a kolónia törvényeinek szigorú őre volt, mégis, Alinda érezte benne azt a rejtett repedést, ahol az emberi melegség pislákolt.
A Nagymama nem riadt meg. Felemelt fejjel, dacosan nézett Jánosra, de hangjában ott volt az a csekély, alig észrevehető remegés, ami Alindának elárulta a köztük lévő mélyebb szálakat. „Csak körülnézek, János. Régi emlékeket kutatok.” János szeme megakadt Alindán, majd újra a Nagymamára. A mozdulatban volt valami védelmező, de ugyanakkor fenyegető is. A feszültség tapinthatóvá vált a levegőben, mint egy túlfeszített drót, ami bármely pillanatban elszakadhat. Az öreg karbantartó tudta, hogy a Nagymama keresése tiltott, a múltba révedés a legfőbb bűn volt a kolóniában, de valami mégis visszatartotta attól, hogy azonnal cselekedjen.
„Ezek az emlékek veszélyesek, Nagymama. Tudja, mi történik azokkal, akik túl mélyre ásnak.” János hangja most már keményebb volt, de még mindig volt benne egy halvány, szinte észrevehetetlen aggodalom. Nem a rendszer iránti, hanem valami személyesebb. Alinda a Nagymama arcán látott egy pillanatnyi elszántságot, ami felülírta a félelmet. A „Hogy lesz az ember? Mi lesz vele?” kérdése ott lebegett a levegőben, János tekintetében is. A Nagymama lassan, de határozottan Alinda felé biccentett. „A por is tud emlékezni, János. És a por örökösei is.” János tekintete elidőzött a nyitott résen, majd Alinda reményteli arcán. A kolónia szigorú szabályai ellenére, az öreg karbantartó egy pillanatra elgondolkodott.