A hálózat reszketése — új hang

János tekintete elidőzött a nyitott résen, majd Alinda reményteli arcán. A kolónia szigorú szabályai ellenére, az öreg karbantartó egy pillanatra elgondolkodott. A gondolat pillanatnyi tétovázása elég volt. A feszült csendet hirtelen sistergő hang szakította meg. A C-szektor világítása megremegett, majd egy pillanatra teljesen elsötétült, mielőtt tompán, vöröses fénnyel újra felizzott volna. A távolból tompa, morajló hangok szűrődtek át, mintha a bolt ereiben az áram szaggatottan pulzálna. „A hálózat!” – rezzent össze János, hangjában a félelem és a mérges aggodalom keveredett. Az őrszemek ilyenkor még könyörtelenebbek.
A Nagymama megragadta az alkalmat. Kezével Alinda vállára markolt, és egy határozott mozdulattal a lányt a rés felé lökte. „Most, Alinda! Ne habozz!” – sürgette halkan, de érezhető erővel. Alinda, bár remegett a félelemtől, engedelmeskedett. Kis testét átpréselte a szűk nyíláson, a dohos szag és a hideg falak azonnal körülvették. Még visszafordult, hogy segítsen Nagymamájának, de az asszony már szinte utána is csúszott.
János mozdulatlanul állt, tekintete a remegő fényeken és a távoli morajon járt. Egy pillanatra megpróbált szólni, talán figyelmeztetni, talán megállítani őket, de a szavak nem jöttek ki a torkán. A rendszer hibaüzenetei már az agyában visszhangzottak, a kötelesség hangja elnyomott minden mást. De a szeme sarkából még látta, ahogy a Nagymama utolsó pillantása elsuhan felé, egy pillanatnyi köszönöm, vagy talán egy búcsú. A rés elnyelte őket. János magára maradt a remegő, vöröses fényben, a C-szektorban, amit egyre inkább ellepett a hálózat zavarának hangja. A kérdés, hogy mi lesz az emberrel, és hogyan maradhat az, most élesebben lebegett körülötte, mint valaha.