Átörökített parázs

A váltómű mély, fémes búgása rázta meg a tizennégyes fülke falait: elérkezett a szigorúan kimért pihenőidő vége. A sziréna éles hangjára Teréz riadtan húzta el a kezét, de a szorítás melege ott maradt az ujjain. L656 lassan felállt a hideg padlóról, s mielőtt kilépett volna a szektor felé vezető folyosóra, egy gyors, észrevétlen mozdulattal Alinda markába nyomott egy apró, reszelővel megmunkált rézlemezt. Nem mondott semmit, csak sokatmondóan a lány szemébe nézett, majd eltűnt a kattogó léptek zajában.
– Ezt még az öregek őrizték meg – suttogta Nagymama, miután az ajtó bezáródott a távozók mögött. Megragadta Alinda remegő vállát, s a tekintetében most először nem a büntetéstől való rettegés, hanem egy régen elfojtott hit csillant meg. – A napfény nem csupán elfeledett mese, Alinda. Amikor a hálózat túlterhelődik, a legfelső szervizjáratok rácsain át még érezni a felszín melegét. János ismeri azokat a csöveket.
Alinda erősen rászorított a tenyerében lapuló rézdarabra. A hideg fém pillanatok alatt átvette a teste hőjét.
– Találkoznom kell vele – mondta a lány akadozva. – El kell jutnunk a rácsokig.
Nagymama lassan bólintott, miközben a folyosóról már az őrszemek fémes léptei visszhangoztak. A veszély közeledett, de a köztük megszületett bizalom már elpusztíthatatlan volt.