Átkelés a vezetékek között

Alinda megragadta János kérges tenyerét, és átlépett a szűk rést szegélyező fémperemen. A csövek mögötti sötét járatban nyirkos, áporodott levegő fogadta őket, amelyből teljesen hiányzott a C-szektor megszokott, olajszagú melege. János óvatosan felsegítette Nagymamát is, miközben Gábor bácsi a háttérben gyors mozdulatokkal helyére illesztette a szellőzőrácsot, hogy kívülről ne tűnjön fel a rongálás.
– Siessünk, az ellenőrzők nem válogatnak, ha nyitva találják a vezetékcsatornát – suttogta Gábor bácsi, miközben a fal melletti csővezetékekre támaszkodva előreállt. A távolból tompa, fémes zúgás hallatszott: a főhálózat hűtőventilátorai pörögtek odaát.
Alinda a zsebébe csúsztatta a talált műanyag tokot, és szorosan Nagymama karjába kapaszkodott. Az idős asszony léptei bizonytalanok voltak a bordázott vaslemezeken, de egyetlen halk panasz sem hagyta el a száját. A sötétben csupán egymás szaporodó légzésére és a falakból áradó vibrációra támaszkodhattak. János haladt elöl, ujjai a falba futó kábelkötegeket tapogatták, próbálva kitapasztalni a biztonságos irányt.
– Itt nincs kamerás megfigyelés, de a járat szűk – mondta János halkan, amikor megállt egy elágazásnál. – Ha elérjük a régi csomópontot, szusszanhatunk egyet.
A kolónia szigorú napirendje és a pedálok megszokott hajszája itt, a szervizjáratok mélyén átadta a helyét a puszta összetartozásnak. Ebben a sötét sávban nem a hálózat ritmusa hajtotta őket, hanem az a csendes elhatározás, hogy senkit sem hagynak lemaradni.