Átjáró a sötétben

A műszakváltást jelző fojtott sziréna után a C-szektor szűk alagútjaiban lekapcsolták a fővilágítást. A falakból áradó vibrálás alábbhagyott, de Alinda nem tudott aludni. János vörösen villogó kijelzője és a megbélyegzés ténye végigkísérte az esti pihenőt; a hírek szerint az áthidalási kísérlet és a tiltott fejadag-megosztás után G534-est azonnal átszállították az L-lakószektor szigorított körletébe.
Amikor a szomszédos fülkékből már csak a fáradt, szaggatott légzés hallatszott, Alinda óvatosan kibújt a vékony takaró alól. Nagymama korábbi intő szavai még a fülében csengtek – a régi világ szabad éveiről szóló történetek sem óvhatták meg attól a valóságtól, amit a kolónia acélajtajai jelentettek. A lány mégis útra kelt a nyirkos szervizalagutak mélyén, hogy megkeresse a férfit.
A C-szektor és az L-szektor határán a levegő nehézzé és fémes ízűvé vált. Alinda az áramköri dobozok árnyékában osont, míg el nem érte az átjárót lezáró acélzsilipet. Szíve a torkában dobogott: tudta, hogy a piros jelzéssel ellátott lakókat a rácsok túloldalán tartják elszigetelve.
Ám mielőtt közelebb léphetett volna, a homályból nehéz léptek és fémes kattanások visszhangoztak. Két Őrszem lépett elő a csővezetékek mögül. Vörös optikai érzékelőik hidegen pásztázták a lány alakját, s a megrekedt levegőben mozdulatlanul állták útját az L-szektor zárkái felé. Alinda a hideg falhoz lapult, s a dermesztő félelemben megértette: a kolónia nem enged átjárást a megbélyegzettekhez.