Árnyak az L-szektor kapujában

Alinda az éjszakai szintváltás idején döntött úgy, hogy a kolónia szabályzatának 42/B cikkelyét – mely a „céltalan bolyongás szigorú szankcionálása” címet viselte – egyszerűen figyelmen kívül hagyja. A C-szektor leharcolt műanyag szőnyegein osonva próbálta kikerülni a falakból kiálló, fáradtan búgó gőzcsöveket. János visszatérése az L-szektorba túlságosan hirtelen történt a fülkés incidens után, és a lány tudta: ha nem deríti ki, hová osztották be a fiút a hajnali pedálműszak előtt, a kolónia bürokráciája örökre elnyeli őt a gépzsír- és masszaszagú labirintusban.
Az L-szektor szűk átjárója előtt azonban megtorpant. A rozsdás acélkaput nem retesz védte, hanem két csikorgó szervomotorral szerelt Őrszem, amelyek úgy álltak a folyosó közepén, mint két túlárazott, fémből öntött kukta. Vörös optikai lencséik ritmikusan pásztázták a homályt, miközben a hangszóróikból sercegő, gépi monotonitással áradt az éjszakai kijárási tilalomra figyelmeztető szöveg.
– Illetéktelen húsforma a hármas zónában – reccsent meg az egyik gép, ahogy Alinda árnyéka megnyúlt a saroknál. A fémes kar végén lévő sokkolóbot halk szikrával jelezte, hogy a kolónia akkumulátorai még nem merültek le teljesen. – Haladéktalanul térjen vissza a pihenőrekeszébe, vagy ötven wattóra büntető-pedálozást írunk jóvá.
Alinda gyorsan visszahúzódott egy vastag szellőzőcső mögé. A szíve úgy kalapált, mint egy kalibrálatlan dinamó, de az Őrszemek logikáját nem hatotta meg az emberi ragaszkodás: számukra a szerelem csupán indokolatlan kalóriaveszteség volt.