Árnyak a gépteremben

Gábor bácsi segítségével Alinda végül betámogatta a 84-es alanyt a 14-es fülke félhomályába. A fiú erőtlenül dőlt a fémágyra, miközben az öreg óvatosan lezárta a szellőzőrácsot. A külső folyosón már feltűnt Nagymama görnyedt, mégis tartásos alakja; a műszakváltás előtti utolsó ellenőrzőkörét végezte.
– Biztonságban van – suttogta Alinda, ahogy az idős asszony belépett a szűk térbe. – János elment az ellenőrző ponthoz. Azt üzeni, a turbináknál vár a váltás után.
Nagymama keze megtorpant a fali mérőműszeren. Szigorú tekintete egyetlen pillanatra megenyhült, de azonnal megrázta a fejét.
– Ne beszélj oktalanságokat, Alinda! A szabályzat tiltja a személyes találkozókat. Jánosnak a G534-es szektorban a helye, nekem pedig a tizenkettesnél. Ha egy őrszem meglátja…
– Ugye tudod, hogy csak téged akar védeni? – vágott közbe a lány halkan. – És te is félted őt, hiába tagadod.
Az asszony elfordította a fejét, de a torkán kibukó halk sóhaj elárulta. A kolónia szigorú törvényei évtizedek óta fojtották el az emberi érzéseket, mégis, János konok, néma ragaszkodása újra meg újra áttörte a szigetelést. Nagymama titokban mélyen tisztelte a férfit, de a rettegés, hogy elveszítheti őt a törvényszék előtt, hidegségre kényszerítette.
– A kötődés veszélyes, gyermekem. Megbénít, amikor cselekedni kell – mondta elcsukló hangon.
Alinda lesütötte a szemét, ujjai az inge szélét gyűrögték. Gondolatai önkéntelenül L656-ra kanyarodtak, a fiatal szerelőre, akinek léptét nap mint nap leste a gépteremben.
– És ha valaki… mégis megdobogtatja a szívedet? – kérdezte. – Mint nekem L656?
Nagymama rálépett a lány mellé, kéregszerű tenyerét Alinda vállára tette.
– Akkor elrejted a szíved legmélyebb zugába, Alinda. És imádkozol, hogy a kolónia szenzorai ne hallják meg a verését.