Áramköri fegyelem

Az őrszem nehéz, ütemes léptei végül elhaltak a folyosó gőzös homályában. Alinda tüdeje még mindig égett a hirtelen vállalt pluszmunka után, de a szeme előtt táncoló wattmérő mutatója lassan elcsendesedett. A tizenkettes pad melletti áramkör azonban nem csillapodott le teljesen: a falba épített sárga doboz halk, fenyegető sercegéssel jelzett. A szektor hálózata hetek óta a teljes összeomlás szélén tántorgott, és az új lakó megjelenése csak tovább tetézte a bajt.
– Ha a feszültség kiesik a tartományból, a csövek elzárnak – suttogta a nagymama, miközben fáradt, eres kezével megragadta a kapaszkodót. Szemeiben a régi idők meséinek emléke helyett most puszta riadalom ülte meg a ráncokat. A kolónia mélyén a rendszer megbocsáthatatlan ingadozásként értékelte az emberi tényezőt, és a túlterhelt hálózat azonnal büntetett.
A szomszédos blokk felől fémes csattanás rázta meg a válaszfalat. Az új jövevény megterhelt berendezése nyelte el az utolsó tartalékokat is, végletesen túlhúzva a közös kört. Alinda látta, ahogy a megszakító feletti lámpa baljós narancsfényre vált. János g-534 a szomszédos állomásról egyetlen pillantással jelezte, hogy készen áll átvenni a nyomás egy részét, mielőtt a központi automatika végleg lekapcsolná a szektor fejadagjait.
A lány összeszorított foggal lépett vissza a pedálra. A hálózat nem tűrt hibát, és a kolónia lakói pontosan tudták: ebben a gépezetben az ember csak addig létezik, amíg a wattok stabilan áramlanak.