2222 · Dorothea
Alinda izmai remegtek. A vastag, rozsdás kerék meg sem…
Alinda izmai remegtek. A vastag, rozsdás kerék meg sem moccant, csak gúnyosan visszatükrözte a szervizjárat sötétjét. Egy mély sóhaj szakadt ki belőle, ahogy ököllel a rideg fémre csapott. „Nem mozdul!” – hangja élesen hasította a csőrendszer monoton zúgását. Az idegesség, a félelem és a tehetetlenség elegye forrt benne, a kolónia kíméletlen napirendje nyomasztóan hatott rájuk. A levegő nehéz volt, mint egy láthatatlan teher, ami a mellkasukat szorította.
A Nagymama finoman Alinda vállára tette a kezét. „Ne így, gyermekem. Az erő kevés. Az akarat más.” Tekintete átsiklott az Új Lakóra, aki csendben, aprólékosan tapogatta a kerék peremeit, mintha az elfeledett részletekbe próbálna behatolni. Alinda dacosan megrázta a fejét, elhúzódva a Nagymama érintésétől. „Mi mást tehetünk? Ez az egyetlen út!” – hangja remegett a türelmetlenségtől, elszántsága éppen átfordult volna a meggondolatlan cselekedetek küszöbére.
Az Új Lakó, mintha csak a Nagymama néma biztatását vette volna, óvatosan felemelte az ujját. „Itt…” – suttogta, és egy alig látható, rozsdaette illesztésre mutatott a kerék tengelye közelében. „…egy lazább pont. Talán.” Hangja halk volt, bizonytalan, de a szemeiben ott égett a remény halvány szikrája.
Alinda először szúrós pillantással mérte végig a fiút, mintha minden remény egy újabb terhet jelentene. Aztán lehunyta a szemét, mélyet lélegzett. A Nagymama Alindára nézett, bólintott, és a fiúra pillantott, szavait néma biztatásként közvetítve. „Próbáljuk meg együtt” – suttogta, most már mindkettőjükre nézve. „Ahogy régen tanultuk. Nem egyedül.”
Alinda visszanyerte hidegvérét. Haragja elpárolgott, helyét a koncentráció vette át. Az Új Lakó a jelzett pontra tette a kezét, Alinda a testét feszítette a nagyobb felületnek, míg a Nagymama a hátukat támasztotta, sziklaszilárd támaszként. Összeszedték erejüket, egyetlen, koordinált mozdulattá váltak. Mély, nyikorgó hang hasított a csendbe, ahogy a kerék, centiről centire, megadta magát, egy keskeny rést nyitva a C-szektor felé vezető úton. A rozsda porzott, a fém fájdalmasan sikoltott, de a levegő lassan áramlani kezdett a túloldalról.
A Nagymama finoman Alinda vállára tette a kezét. „Ne így, gyermekem. Az erő kevés. Az akarat más.” Tekintete átsiklott az Új Lakóra, aki csendben, aprólékosan tapogatta a kerék peremeit, mintha az elfeledett részletekbe próbálna behatolni. Alinda dacosan megrázta a fejét, elhúzódva a Nagymama érintésétől. „Mi mást tehetünk? Ez az egyetlen út!” – hangja remegett a türelmetlenségtől, elszántsága éppen átfordult volna a meggondolatlan cselekedetek küszöbére.
Az Új Lakó, mintha csak a Nagymama néma biztatását vette volna, óvatosan felemelte az ujját. „Itt…” – suttogta, és egy alig látható, rozsdaette illesztésre mutatott a kerék tengelye közelében. „…egy lazább pont. Talán.” Hangja halk volt, bizonytalan, de a szemeiben ott égett a remény halvány szikrája.
Alinda először szúrós pillantással mérte végig a fiút, mintha minden remény egy újabb terhet jelentene. Aztán lehunyta a szemét, mélyet lélegzett. A Nagymama Alindára nézett, bólintott, és a fiúra pillantott, szavait néma biztatásként közvetítve. „Próbáljuk meg együtt” – suttogta, most már mindkettőjükre nézve. „Ahogy régen tanultuk. Nem egyedül.”
Alinda visszanyerte hidegvérét. Haragja elpárolgott, helyét a koncentráció vette át. Az Új Lakó a jelzett pontra tette a kezét, Alinda a testét feszítette a nagyobb felületnek, míg a Nagymama a hátukat támasztotta, sziklaszilárd támaszként. Összeszedték erejüket, egyetlen, koordinált mozdulattá váltak. Mély, nyikorgó hang hasított a csendbe, ahogy a kerék, centiről centire, megadta magát, egy keskeny rést nyitva a C-szektor felé vezető úton. A rozsda porzott, a fém fájdalmasan sikoltott, de a levegő lassan áramlani kezdett a túloldalról.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- alinda
- az-uj-lako
- nagymama
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.