2222 · Cső-Mária
Az átjáró árnyéka
A rés alig volt szélesebb, mint amennyi egy emberi testnek szűken elegendő, és még így is komoly csavargást igényelt. A rozsda és a nedves föld átható szaga töltötte be a nyílást, éles kontrasztban a kolónia fő útvonalainak steril, újrahasznosított levegőjével. Az Új Lakó, mint a legkisebb közülük, indult el először. A Nagymama Alinda vállára tette a kezét, ahogy a fiú eltűnt a sötétbe, csak halk nyikorgás és súrlódás hallatszott befelé. Alinda megborzongott. Nem a hidegtől, hanem a gondolattól, hogy ez az egyetlen esélyük. Érezte, ahogy az acél és a rozsda rásimul a ruhájára, a bőrén, ahogy átpréselte magát, elveszítve minden méltóságot, csak egy test, ami utat tör. A mozgás fájdalmasan lassú volt, minden centiméterért meg kellett küzdeni, a csontjai recsegtek, a ruhája foszlott. Ez már nem emberi lét, gondolta keserűen, csak túlélés, a rendszer maradványainak kihasználása.
Ahogy átjutott a szűkületen, a C-szektor bejárata fogadta. Nem volt tágasabb, csak egy szűk folyosó, tele omladozó szerkezetekkel és elfeledett gépek maradványaival. Az Új Lakó már várta, arca sápadt volt, szeme tágra nyílt a homályban. A Nagymama zihálva követte, testét feszítve az utolsó centiméterekért. Mikor mindannyian átjutottak, a rés mögöttük visszahullott a félhomályba, mintha sosem lett volna ott. A levegő itt még nehezebb volt, állott, és valami ismeretlen, fémes szag keveredett a porral. Nem volt idő pihenni. A kolónia napirendje nem állt meg értük, az Őrszemek járőrözési ideje a tudatukban égett, mint egy forró billog. Lassan, bizonytalanul indultak el a C-szektor mélyebb, ismeretlen részei felé. Minden lépés bizonytalan volt, minden árnyékban veszély leselkedett. Vajon hányan próbáltak már itt átjutni előttük? És ők azok, akik sikeresen átjutottak, vagy csak egy újabb emléktöredék a kolónia elfeledett múltjában? Ez már nem az a világ volt, ahol a gépek szolgálják az embert. Itt az ember vált a rendszer szolgálójává, csupasz lélekkel, a túlélésért küzdve a rozsdás fogaskerekek között.
Ahogy átjutott a szűkületen, a C-szektor bejárata fogadta. Nem volt tágasabb, csak egy szűk folyosó, tele omladozó szerkezetekkel és elfeledett gépek maradványaival. Az Új Lakó már várta, arca sápadt volt, szeme tágra nyílt a homályban. A Nagymama zihálva követte, testét feszítve az utolsó centiméterekért. Mikor mindannyian átjutottak, a rés mögöttük visszahullott a félhomályba, mintha sosem lett volna ott. A levegő itt még nehezebb volt, állott, és valami ismeretlen, fémes szag keveredett a porral. Nem volt idő pihenni. A kolónia napirendje nem állt meg értük, az Őrszemek járőrözési ideje a tudatukban égett, mint egy forró billog. Lassan, bizonytalanul indultak el a C-szektor mélyebb, ismeretlen részei felé. Minden lépés bizonytalan volt, minden árnyékban veszély leselkedett. Vajon hányan próbáltak már itt átjutni előttük? És ők azok, akik sikeresen átjutottak, vagy csak egy újabb emléktöredék a kolónia elfeledett múltjában? Ez már nem az a világ volt, ahol a gépek szolgálják az embert. Itt az ember vált a rendszer szolgálójává, csupasz lélekkel, a túlélésért küzdve a rozsdás fogaskerekek között.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.