A zsibbadt izmok néma szövetsége

A kétszázas szektorban a levegő nehéz volt a verejtéktől és az ózon szagától. A sorok között több tucat kezeslábasos alak hajtotta a pedálokat mérnöki pontossággal; arcuk elmosódott a neonfényben, egyetlen megbonthatatlan tömeggé olvadva a gépek árnyékában. Mégis, a monoton csikorgás mögött hús-vér emberek küzdöttek minden egyes wattért, hogy a kolónia ne merüljön sötétségbe, és hogy a fejadagként kapott édes massza eljuthasson a csöveken át a pihenőboxokba.
Alinda próbálta felvenni a szomszédos padok ütemét, miközben bal kezével még mindig a pad aljára szorította a vékony rézhuzalt. A lába elnehezedett, a válla görcsösen megfeszült a fiatal kora ellenére ránehezedő mindennapi teher alatt. Tudta, ha akár egyetlen pillanatra is kiesik a ritmusból, a mennyezeti szenzorok azonnal jeleznek, és az Őrszem hidraulikus karja kíméletlenül igazítja helyre a hibás láncszemet.
A nagymama pedálja mellette egyenletesen kattogott. Az idős asszony nem nézett a lányra, tekintetét a szürke padlóra szegezte, mégis érződött minden mozdulatában az a szótlan védelmezés, ami a legnehezebb órákban is átsegítette őket a műszakokon. Suttogása alig volt több a lánc sursogásánál, mégis felébresztette a levegőt: az ősei még szabadon jártak a zöldellő mezőkön, ahol az energiát nem az emberi izmok csikaró fájdalmából nyerték ki, hanem a nap természetes melegéből.
Kovács, a szomszédos sorban ülő szürke kezeslábasos férfi egy pillanatra félrenézett. Repedezett tenyerével megtörölte az izzadt homlokát, és tekintete találkozott Alindáéval. Nem szóltak semmit – ebben a világban a szavak túlságosan veszélyesek voltak –, de a pillantásában benne volt az a néma szolidaritás, amellyel a névtelen munkások tartották egymásban a lelket. Egy apró fejmozdulattal jelezte a lánynak: bírja még egy kicsit, a műszak első szakasza hamarosan véget ér.
L656, az AI-robot hűvös, kimért léptekkel haladt tovább a csarnok közepe felé, lencséje vörös fénnyel pásztázta az áramtermelési grafikonokat. A gép nem látott mást, csak egymáshoz kapcsolt biológiai egységeket, amik biztosítják a rendszer entrópiamentes működését. A padok alatt rejtőző apró rézspirálról és a számtalan névtelen ember közt megnyilvánuló, láthatatlan kötelékről azonban fogalma sem volt.