A zöld fény üzenete

János habozás nélkül tette meg az első lépést a zölden vibráló nyílás felé. Alinda és a nagymama követték, L656 pedig mechanikus, halk zümmögéssel zárkózott fel mögöttük. A nyílás azonnal bezárult, ahogy áthaladtak rajta, a fal zökkenőmentesen illeszkedett vissza a helyére, mintha sosem létezett volna. A kísérteties zöld fény felerősödött, a hideg, fémes levegő pedig már nem csak a tüdejüket marta, hanem a bőrüket is csípte. A halk zümmögés lüktető morajjá dagadt, mely a csontjaikig hatolt.
A járat nem volt széles, és lefelé kanyargott egy ismeretlen mélységbe. A Légiósok korongján lévő kék tenyérszimbólum most már szinte vakítóan izzott János kezében, fénye ritmikusan pulzált a falak zöld ragyogásával összhangban. A kolónia túlterhelt hálózatának riasztó zaja most már nem csak távoli morajként, hanem egyenesen a fejükben, a füleikben zúgott, mintha a falak maguk is a rendszer részei lennének, és most fulladoznának a túlterheléstől.
Alinda feje megfájdult a zűrzavartól. Hirtelen egy éles, szúró érzés hasított át rajta, mintha valami kívülről próbálna behatolni a tudatába. A zöld fény koncentrálódni látszott előtte, majd egy villanás erejéig képek töredékei jelentek meg a szeme előtt. Látta önmagát, a C szektor folyosóin lopakodva, az éjszaka leple alatt. A levegő nehéz volt, a csend nyomasztó. Az L-szektor megközelítésére készült, ahol a pletykák szerint az elfeledett emberek éltek, akiket a rendszer kivetett magából.
Az érzés olyan valóságos volt, hogy Alinda a szívéhez kapott. Érezte a pánikot, ahogy az Őrszemek éles, rideg fénysugarai megvilágítják az alagutat. Érezte a félelmet, az elkeseredett reményt, hogy megtalálja azt, akit keres, azt a szerelmet, ami a nagymama történeteiből táplálkozott, és amit soha nem érezhetett meg igazán a kolónia betonfalai között. A látomás olyan gyorsan elillant, ahogy jött, de a nyomában egy újfajta elszántság maradt.
János aggódva nézett Alindára, aki megrázkódott az élménytől. A nagymama kezét szorította. — Mi… mi volt ez? — suttogta Alinda, hangja rekedtes volt a hirtelen jött sokktól. A Légiósok korongja még mindig pulzált, de a zavaró zajok lassan, de biztosan halkulni kezdtek, ahogy egyre mélyebbre hatoltak az ősi járatba. A látomás azonban nem tűnt el Alinda elméjéből. Tudta, hogy ez az út nem csak a múltba vezet, hanem a jövőjébe is, egy olyan jövőbe, ahol az L-szektor már nem csak egy legenda, hanem a sorsa része lesz.