A visszacsatolás ára

János egyetlen határozott mozdulattal a falba süllyesztett főkapcsoló elé lépett. A szellőzőakna mélyén meghúzódó csoportra pillantott; tudta, hogy a közeledő automatizált szondák másodperceken belül kimérik a járatban rekedtek testmelegét és a túlterhelt hálózat feszültségingadozását. A döntés nem tűrt halasztást.
– Ha lezárom ezt a biztonsági reteszt, a járat szigetelt vakfolttá válik – mondta halkan, miközben szoruló markában meglendült a megszakító kopott karja. – De a hálózati túlterhelést manuálisan kell kompenzálnom. Kívülről, a nyílt műszerfalnál.
– János, ezt nem teheted! – szisszent fel a Nagymama, s a kemény álarc egy pillanatra lehullott róla. Egyetlen tétovázó lépést tett előre, mint aki maga akarja elállni a férfi útját. Pontosan értette a döntés súlyát: ha János kívül marad a falon, egyedül kell elszámolnia a hiányzó kilowattokkal és az ingadozással az érkező Őrszemek előtt.
– Nincs más út, Klára – mosolyodott el a férfi fanyarul, s a hangjában ott bujkált az a régi, meleg tónus, ami egy pillanatra felidézte a falakon túli világ emlékét. – Valakinek el kell vállalnia az eltérést, különben a szondák végigpásztázzák az alsó járatot is.
Alinda szorosan a 84-es alany köpenyébe kapaszkodott, amint a nehéz acélretesz csikordulva megindult a sínben. A rés lassan beszűkült a férfi alakja előtt. Ez a választás nem volt visszavonható: János saját sorsát adta zálogba, hogy nekik időt nyerjen a sötétben.