A vérvonal ára

L656 türelmetlenül megkopogtatta a fémcsövet, jelezve, hogy a pihenőidő lejárt. A négy menekülő kilépett a gőzös fülkéből a sötét, huzatos alagútba. Lépteik alatt csikorgott a törmelék.
Alinda mellkasát elöntötte a hirtelen harag. Nem bírta tovább nézni a Nagymama megalázkodó rettegését.
– Miért tagadod meg őket? – sziszegte a lány meggondolatlanul, megállítva az idős asszonyt a nyirkos fal mellett. – Apámat és anyámat is elfelejted, ahogy a saját nevedet? Ők is a kolónia törvényeit követték! Apát mégis elhurcolták az L-szektorba, anya meg összeroppant a pedálprések alatt. Ezt kapták a vak engedelmességért!
– Hallgass, Alinda! – fojtotta belé a szót a Nagymama, és ijedten ragadta meg a lány vállát. – A családi kötelék tiltott. Ha meghallják, mindannyiunkat újrahasznosítanak! Apád és anyád már csak a múlt szellemei.
– János legalább emlékszik rád! – vágott vissza dacosan Alinda, és elrántotta a karját. – Te meg gyáva vagy felvállalni a saját véredet!
– Elég! – lépett közéjük János halkan, de szigorúan. A fejük felett futó kábelekből csípős füst szállt fel, jelezve, hogy a hálózat túlterheltsége elérte az alagutat. – Ha összekaptok, az Őrszemek hamarabb ránk találnak, mint a következő szektor.