A vasra mért ütések

A halókamra fölött megszólalt a szirénák éles, rekedt vonyítása, de a falban futó nagyfeszültségű kábelek hirtelen szikráztak egyet, majd a szektor fényei kialudtak. János a járat végén lévő kapcsolódoboznál állt, kezében a szigetelt vágófogóval, amivel átmetszette a leágazást. A sötétség pillanatok alatt elborította a lakószektort, elfojtva a falikijelzők sárga derengését is.
Kovács és a kiérkező Őrszemek káromkodva megtorpantak a folyosón, vakon tapogatózva a falak mentén. A hirtelen csöndben a pedálok megszokott, gépies kattogása is elhallgatott.
A halókamrában Nagymama megragadta Alinda csuklóját. Szorítása meglepően erőtől duzzadt.
– Nem az emlékeidért hazudtam, hanem a bőrödért – suttogta az öregasszony a sötétben, és a lány kezébe nyomott egy hideg, szögletes fémlemezt. – Apád hagyta a vezeték mögött. Ha elvágják a főhálózatot, ez az egyetlen kulcs a szellőzőkhöz.
Ekkor a szomszédos cellák fémfalain ütemes kopogás indult meg. Először csak egyetlen lakó verte a vaságy keretét, de pillanatokon belül a csőhálózat végigvitte a ritmust a teljes szektoron. Nem pánik volt, hanem a sötétben összehangolt dac.
Kálmán bevetődött a fülkébe, rángatva Alinda karját.
– Mozgás! János visszatartja őket a zsilipnél!