A választás súlya — új hang

A csőben elhaló rezonancia nem csupán akusztikai jelenség volt, hanem azonnali döntés kényszere. A sötétségbe borult járatban a kolónia elnémult áramkörei felett szinte elnehezült a levegő. János lassan visszahúzta a kezét a fémes felületről; az óracsat érintése most élesebben emlékeztette saját létezésére, mint a pedálok felett eltöltött monoton órák bármelyike.
– Nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna – suttogta János. A hangjából hiányzott a megadó engedelmesség. – A hálózat újjáéledése percek kérdése. Ha az Őrszemek rendszere újraindul, az elágazások mikrofonszenzorai azonnal naplózzák a vezetékek szokatlan rezgéseit.
– A rendszer csak wattokat és kalóriákat lát – mondta a Nagymama, miközben Alinda karjára támaszkodva előrelépett a vaksötétben. – Az Őrszemek számára az ember nem több, mint szénalapú erőforrás, amit addig működtetnek, amíg bírja a tüdő. De a válaszkód nem áram volt, hanem szándék. Amíg képesek vagyunk dönteni a veszély közepette is, addig nem géphús vagyunk, hanem emberek.
Alinda megszorította a Nagymama kérges kezét. A lány szívverése felgyorsult, de a korábbi bénító pánik helyét éles elhatározás vette át. Tudta, hogy ha most visszatérnek a lakófülkék biztonságos, ám elnyomó csendjébe, végleg elvész a választás joga. János felé nyúlt, megragadta a férfi kabátjának ujját, és a szellőzőjárat melletti szervizalagút felé intett a sötétben.
János nem habozott tovább. Rátette a kezét a tiltott szektor felé vezető karbantartó ajtó rozsdás reteszére. A fém csikordulva engedett a feszítésnek, és a megnyíló résből elfeledett, száraz levegő áramlott ki. Léptek egyet a teljes bizonytalanságba, elhagyva a megszabott napirend védelmező ketrecét.