A vakvágány feszültsége

A gőz sistergése mögött felvisított a szektor automatikus riasztója. János csuklóján megfeszültek az inak, ahogy a szűk keresztmetszetű elágazás felé terelte Alindát és a reszkető 84-es-alanyt. A fémlemez padló égette a térdüket, de megállni nem lehetett: az elfeledett járatok felé vezető úton a levegő sűrűvé és olajszagúvá vált.
A megmentett fogoly dühödten rángatta a csuklóján lévő besorolási pántot. Ujjai közt kiserkent a vér, ahogy a rideg műanyagot a szellőző éles pereméhez dörzsölte.
– Nem kértem tőletek semmit! – sziszegte élesen, szemeiben pánik és düh viaskodott. – Ha elkapnak veletek, a büntetőszektorban fejezem be!
– Hallgass! – vágott közbe Alinda dacosan, és megragadta a lány karját. – János a bőrét kockáztatta érted! Ebben a gépies rohadásban már rég nem vagyunk emberek, de ha most elárulsz minket, végleg azzá válsz, aminek a Kolónia tart: puszta biomasszává!
János egy eltömődött ellenőrzőakna szélén torpant meg, ahonnan a hálózat nem használt mélyjáratai nyíltak. Tekintete a két lányra szegeződött.
– A fülkékbe nincs visszatérés – mondta vágó, hideg hangon. – A gőz elültével az Őrszem hajtóvadászatot indít. De ez a cső a régi szerkezetek felé visz. Ha meg akarjuk őrizni a méltóságunkat, tovább kell lépnünk.
A 84-es-alany lassan leengedte a kezét. A döntés megszületett, a szövetség megpecsételődött.