A túlterhelt hurok

A megriadt árnyék nem felelt, csupán mélyebbre húzódott a rozsdás rekeszek mögé, mialatt a raktár padlózata alig észrevehetően vibrálni kezdett. A C-szektor összeomlott hálózata nem csillapodott le: a központi automatika kétségbeesetten próbálta újracsatornázni a túlterhelt áramköröket, és az L656-os szektor elhanyagolt bypass-vezetékei hirtelen felhorkantak.
– Hagyd őt, Alinda! – suttogta János szaggatottan, miközben szeme a mennyezet mentén futó, korrodált csővezetékeket pásztázta. A falakból fémes pattogás hallatszott, ahogy a kolónia rendszere tehetetlenül próbálta elvezetni a felhalmozódott feszültséget. – A hálózat végzetesen túlterhelt. Ha a központ ideirányítja a visszatáplálást, a túlnyomás kiégeti a maradék reléket is!
Alinda megtorpant. Kézfejével feltolta az arcába hulló haját, de a felcsapó indulat helyét lassan átvette a didergő felismerés. A sarokban kuporgó alak nem fenyegetést jelentett, hanem a kolónia kíméletlen normáinak menekültje volt: egy elcsigázott lakó, aki a pedálos dinamók kényszerhajtása elől húzódott a holt szektor sötétjébe.
A fejünk felett húzódó kábelkötegből éles, kékesszürke szikra pattant ki, csípős ózonszaggal terítve be a szűk termet. A túlterhelt hálózat feszültségingadozása figyelmeztetően lüktetett a betonfalakban. Alinda önkéntelenül János mellé húzódott, miközben az elméjében felsejlettek nagymamája történetei arról a régi világról, ahol az áram nem kisajtolt wattokból állt, és a fény nem büntetésként aludt ki. Ebben a szikrázó, fojtogató csarnokban azonban a hálózat görcsös vergődése nem újjászületést, hanem közvetlen életveszélyt hozott rájuk.