A túlterhelt biztosíték

A szűk folyosón a mennyezeti lámpák ritmikus vibrálásba kezdtek, ami a kolónián nem a romantika, hanem a kollektív áramkimaradás előszele volt. János sántítva követte Alindát, miközben a megperzselt vállából felszálló fanyar égett szag sikeresen elnyomta a szintetikus gulyásleves szagát.
– Ha a hálózat most kapitulál, a főkapcsoló automatikusan ránk zárja a szektort – morogta János, és a hideg csővezetéknek támaszkodott. – A biztosítékok már megint úgy izzanak, mint Gábor bácsi szemei a dupla adag massza láttán.
– Ne keverd bele a masszámat! – sziszegte Gábor bácsi, aki kétségbeesetten próbálta takarni a fejét egy kidobott gumitömítéssel. – A hármas szektor pedálosai megint egyszerre próbáltak meg meleg vizet csapolni! Ezek az amatőrök nem ismerik a váltóáram etikettjét!
Alinda nem figyelt rájuk, elszántan rángatta Jánost a Fülke-14 ajtaja felé. A falból kiálló feszültségmérő mutatója a dühödt vörös zónában rezgett. A túlterhelt hálózat siráma végighullámzott a fémcsöveken: valahol felrobbant egy kondenzátor, és a szektor megszokott szürkeségét hirtelen felváltotta a baljós, narancssárga vészkivilágítás.
– Remek – sziszegte Alinda. – Ha áramszünet lesz, a zsilip mechanikusan reteszel. És a Nagymama meséi sajnos nem termelnek megawattokat.
– De a remény... – kezdte volna a matróna a hátuk mögött, ám a túlfeszültségi relé egy határozott csattanással elhallgattatta.