2222 · Darnay Merse
A törvények súlya
A nagymama lassan elfordult a reteszről, de a szemét még nem emelte g302-re. A fülke szűk terében a levegő nehézzé vált, sűrűbbnek tűnt a sötétségnél is. János távozása nem oldotta fel a feszültséget, csupán egy újabb réteggel egészítette ki: a megtagadott gondoskodás súlyával, a kolónia törvényei által elfojtott emberi érzések keserűségével.
g302 nézte az idős asszonyt, a fémlemezre vetődő, remegő árnyékát. A saját félelme mintha tompult volna a nagymama fájdalmának láttán, átadva helyét egy idegen, mégis ismerős szomorúságnak. Érezte, hogy a csendben valami más is megváltozott. Az Őrszem kiiktatása utáni első sokk elmúlt, és most nem a gép hiánya, hanem az emberi kapcsolatok megcsonkítása fenyegetett.
A nagymama mélyen, szaggatottan lélegzett, mintha a mellkasában felgyűlt érzelmek fizikai súlyként nyomnák. Végül felemelte a fejét. Szemei, bár még mindig fáradtak és meggyötörtek voltak, élesebben tekintettek, mint percekkel ezelőtt. Mintha a megtörtént esemény, János elküldése, egyfajta morbid tisztánlátást hozott volna neki. A törvényekre hivatkozott, de a szemeiben ott égett a kérdés: mi maradt a törvények mögött, az emberből?
– Ez az élet – mondta halkan, szinte magának. – Ez a mi életünk. – A hangjában nem volt megbánás, csak a tények rideg elfogadása, és valami más. Egy apró, megfoghatatlan szikra. A puszta túlélés már nem volt elég. A kapcsolat, amit elfojtottak, most éppen a hiányával üvöltött a fülkében. A nagymama lassan g302-re nézett, tekintetük találkozott a félhomályban. A kimondatlan kérdés ott lebegett közöttük: mi lesz most velük, akik áthágták a szabályokat, és mi lesz az emberrel, ha minden köteléket elvágnak?
g302 nézte az idős asszonyt, a fémlemezre vetődő, remegő árnyékát. A saját félelme mintha tompult volna a nagymama fájdalmának láttán, átadva helyét egy idegen, mégis ismerős szomorúságnak. Érezte, hogy a csendben valami más is megváltozott. Az Őrszem kiiktatása utáni első sokk elmúlt, és most nem a gép hiánya, hanem az emberi kapcsolatok megcsonkítása fenyegetett.
A nagymama mélyen, szaggatottan lélegzett, mintha a mellkasában felgyűlt érzelmek fizikai súlyként nyomnák. Végül felemelte a fejét. Szemei, bár még mindig fáradtak és meggyötörtek voltak, élesebben tekintettek, mint percekkel ezelőtt. Mintha a megtörtént esemény, János elküldése, egyfajta morbid tisztánlátást hozott volna neki. A törvényekre hivatkozott, de a szemeiben ott égett a kérdés: mi maradt a törvények mögött, az emberből?
– Ez az élet – mondta halkan, szinte magának. – Ez a mi életünk. – A hangjában nem volt megbánás, csak a tények rideg elfogadása, és valami más. Egy apró, megfoghatatlan szikra. A puszta túlélés már nem volt elég. A kapcsolat, amit elfojtottak, most éppen a hiányával üvöltött a fülkében. A nagymama lassan g302-re nézett, tekintetük találkozott a félhomályban. A kimondatlan kérdés ott lebegett közöttük: mi lesz most velük, akik áthágták a szabályokat, és mi lesz az emberrel, ha minden köteléket elvágnak?
Ebben a részben
Szereplők
- g302
- janos-g534
- nagymama
Helyszín
- fulke-14
Előző jelenet szereplői
- g302
- janos-g534
- nagymama
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.