A Törött Szem Ítélete

Beléptek a sötétségbe. A fanyar, földes illat felerősödött, régi, elfeledett szagokkal telítette tüdejüket. János L656-ot a közelében tartotta, zseblámpája fénye áttörte a homályt, feltárva egy szűk, egyenetlen folyosót. A falak, eltérően a fő kollektorok sima, funkcionális felületeitől, durván faragottak voltak, szinte organikusak, vékony rétegnyi nedves föld és valamilyen szunnyadó gombatelepek borították őket. Kovács akaratlanul is megborzongott, összébb húzva kabátját. „Ez… ez nem egy rendes járat” – motyogta. „Az Őrszemek mindent katalogizáltak. Ezt miért hagyták ki?”
Alinda nem válaszolt. Szeme a fénysugár által megvilágított falakon siklott. A dombormű jelei mintha itt is halványan visszaköszöntek volna a kőzet erezetében. Nem pontosan, de a forma, az elrendezés ismerősnek tűnt. A Kolónia szürke, monoton valósága lassan feloldódott körülöttük, átadva helyét valami sokkal ősibbnek, elfeledettnek. A csend súlyosabb volt itt, mint odakint, a kollektorok zúgásától távol. Csak a saját lélegzetük és a távoli, alig hallható vízcsepegés törte meg.
Ahogy mélyebbre hatoltak, a folyosó kissé tágasabbá vált, de a mennyezet alacsony maradt. János észrevette, hogy a falakon néhol vékony, szürke erek futnak, mint megkövesedett idegek. Nem kábelek voltak, hanem valami természetes, mégis mesterségesnek tűnő. Ez volt az, amire a Nagymama meséiben utaltak: az Őrszemek „ítélete”. A hely, ahová a Kolónia nem engedte be az emlékezetet, a hely, ahol a „Hogy lesz az ember?” kérdésre adható válaszokat eltemették. Ezek az erek talán egy elfeledett energiarendszer maradványai voltak, melyet az Őrszemek „broken” állapotukban sem tudtak teljesen lebontani vagy eltüntetni.
Egy pillanatra a zseblámpa fénye egy apró, repedt, de felismerhető jelre esett a falon. Egy stilizált szem, melynek lencséje törött volt, mint egy üres tekintet. Az Őrszemek szimbóluma, de itt eltorzulva, megbecstelenítve. Ez nem egy elhagyott hely volt, hanem egy elátkozott, vagy inkább egy halálra ítélt, ahonnan minden életet kiszívtak, hogy a Kolónia működhessen. A levegő is mintha nehezebb lett volna, mint egy régi sírboltban. L656 hirtelen megfogta Alinda ujját, de nem félelemmel, inkább egyfajta nyugtalan kíváncsisággal. A kolónia napirendje, az eddigi életük rigid struktúrája ezen a ponton tűnt el végleg.