A törékeny egyensúly

Kovács megtörölte izzadt homlokát, miközben a kapcsolótábla műszereit figyelte. A mutatók lassan megállapodtak a zöld zónában, de a transzformátor halk sercegése jelezte: a túlterhelést nem lehetett nyomtalanul eltüntetni. A légiós gépiesen, egyenletes ritmusban hajtotta tovább a pedálokat, tekintete a semmibe révedt, mint aki hozzászokott a fizikai kényszerhez.
– A kiugró feszültségértéket rögzítette a központ – suttogta Kovács, miközben visszazárta a füstölgő dobozt. – Perceken belül ideér a rendszerellenőrző járőr. Ha meglátják, hogy az új lakó késve állt munkába, mindannyiunk fejadagját megvonják.
János Alindára pillantott. A lány szemeiben már nem a félelem, hanem az imént felismert igazság tükröződött. A hálózat nem egy elpusztíthatatlan szörnyeteg, hanem egy túlterhelt, sérülékeny gépezet, amelyet csak az emberi veríték tart életben.
– Vissza kell menned Terézhez és a Nagymamához – mondta János, és gyengéden, de határozottan a fülkék felé terelte Alindát. – Kováccsal elsimítjuk az adatokat. Ne mutasd ki előttük, hogy láttad a feszültségingadozást.
Alinda bólintott, és megindult az árnyékos folyosón. Ahogy belépett a fülke ajtaján, a Nagymama reszkető kézzel zárta mögötte a reteszt, míg odakint már felhangzott a közeledő Őrszem fémes lépteinek ritmusa.