A tizenötös cella zárja

A szektorfelügyelő nem teketóriázott tovább: beütötte a vészfokozati kódot a falba épített konzolon. A C-szektor szűk járatában azonnal felvisított a sárga vészjelző, s a fémes léptek ütemes robaja jelezte, hogy a közeledő Őrszem már nem tűr meg semmilyen fegyelemsértést.
– Szabályszegés a tizenötös fülkénél – morogta a felügyelő, és gúnyos mozdulattal rúgta félre a padlóra szórt szintetikus fejadagot.
A légiós nem hátrált meg. Szikár alakja megfeszült, amint az odaérkező Őrszem elé állt.
– Ne nyúlj hozzám! – vágta rá éles, nyers hangon. – Nem a generátorházban láttam először vért.
Az Őrszem nem felelt. Elektromos sokkolóbotja kék villanással csapódott a férfi vállára. A jövevény felüvöltött a fájdalomtól, s a megrázkódtatás ereje a szomszédos cella ajtajának vetette. A vaskos acélrács hatalmas dördüléssel zárult be mögötte, kizárva a nyers dühöt a folyosóról.
Nagymama megragadta Alinda csuklóját, és a tizennégyes fülke sarkába húzta a lányt.
– Bújj beljebb! – sziszegte reszkető szájszéllel Erzsébet. – Ez az ember katasztrófát hoz ránk.
Alinda azonban a vasajtó résein át még látta a férfi szemeit a sötétben. Megfélemlített volt a test, de a tekintetében ott égett a szabadság őrült, elfojthatatlan szikrája.