A tiltott szívverés

A szikrák sistergése lassan elhalt, de a levegőben ott maradt az ózon és az égett fém szúrós szaga. Az Őrszemek vörös lencséi ráfókuszáltak Alindára, a hidraulika fenyegető sziszegéssel feszült meg a fémtestekben. Ám még mielőtt a mechanikus karok lesújtottak volna, L656 egy hirtelen mozdulattal átlépett a saját platformjáról. Karja, amely a mindennapi pedálozástól szívósra edződött, védelmezőn fonódott a lány válla köré, miközben a saját generátorát is leállította, mintha csak láncreakció történt volna.
A robotok másodpercekig elemezték a helyzetet. Számukra a két gyerek nem lázadó volt, csupán két hibás egység, amelyek átmenetileg nem termeltek áramot. Ebben a feszült csendben Alinda megérezte L656 közelségét: a fiú bőrének melegét, a szapora szívverését, amely szöges ellentétben állt a körülöttük lüktető gépek könyörtelen, hideg ritmusával. Egyetlen lopott, gyengéd pillantás volt az egész, de Alinda számára megállt az idő. A tiltott érintés melege átjárta a fagyos félelmet.
A büntetés végül elmaradt – a rendszer racionális döntést hozott, a dupla áramkiesés nagyobb veszteség lett volna, így csak a fejadagjukat csökkentették, és visszaterelték őket a pihenőcellákba. Alinda remegő lábakkal roskadt le a szűk fekhelyre. A düh, ami korábban fűtötte, mostanra teljesen elpárolgott, helyét valami egészen más, lágy és fájdalmas vágyódás vette át, amit a Kolónia szigorú törvényei szerint büntetni rendeltek.
A nagymama csendesen ült a sarokban, kezében még mindig ott pihent az aranytekergő. Nem volt benne szemrehányás, csak végtelen szomorúság és féltés. Alinda nem bírta tovább a magányt; odabújt az öregasszony mellé, és suttogva, mintha a falaknak is füle lenne – hiszen volt is –, beszélni kezdett L656-ról. Elmesélte a fiú tekintetét, a védelmező mozdulatot, amely megmentette őt a gépek haragjától, és azt a megfoghatatlan, édes vibrálást, ami kettőjük között feszült a halálos veszedelemben.
– Ez az, kicsim – suttogta a nagymama, miközben ráncos kezével Alinda csapzott haját simogatta. – Ez az, amit a Generátor egység sosem tud lemeríteni belőled. Mitől ember még az, aki itt bent pedálozik? Nem a hústól és a csonttól, hanem ettől a tiltott melegtől a mellkasodban. Amíg képes vagy valakiért aggódni, amíg a szíved gyorsabban ver egy másik ember láttán, addig nem vagy gép. Ez a mi utolsó, elvehetetlen méltóságunk.