A tiltott gondoskodás

János határozott intéssel fordította meg az irányt a szellőzőjárathoz rögzített létránál. Kihasználva, hogy a folyosón kavargó kiabálás és az Őrszemek csikorgó léptei elterelték a figyelmet, lecsúsztak a fülke-14 fölötti szűk szervizaknába. Alinda tüdeje kapkodta a fojtogató port, de János nem hagyott időt a habozásra: egyetlen lendülettel feszítette ki a rozsdás rácsot, amely közvetlenül a családi alvókuckó elfüggönyözött zugába nyílt.
A sötétben lapuló Nagymama ijedten rezzent meg a szalmafélén, ám János azonnal megszólalt, megelőzve a riadott kiáltást.
– Én vagyok az – suttogta, s a megszokott rideg G534-es tónusból most hiányzott a gépies keménység. – Hoztam egy feltöltött kondenzátort. A zárlat miatt hamar kihűl a fülke.
Kinyújtotta a kezét, tenyerében a tiltott, meleg áramot sugárzó fémhengerrel. Nagymama azonban büszkén elhúzódott, szigorú tekintete még a homályban is vágott.
– Menj innen, János! A Kolónia törvényei szerint a G-szektorbelieknek tilos a lakófülkékben tartózkodniuk – vetette oda hűvösen. – Nem kell a szabálytalan energiád.
Mégis, miközben a szavai visszautasítást parancsoltak, az idős asszony ujjai a homályban tétován megérintették a férfi kézfejét. Egyetlen suta mozdulat volt csupán, amelyben ott lüktetett a tiltott ragaszkodás. János némán tűrte a hideg elutasítás és a gyengéd érintés ellentmondását, miközben Alinda a sarokból figyelte őket.